Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
Két testvér, akiknek – bár ugyanazok a traumáik, a megküzdési stratégiáik merőben különböznek. Így lesz végül, hogy az egyik kénytelen a bátyja hamvaival a hátizsákjában végigsétálni a városon, meglátogatva a közös életük különböző helyszíneit, hogy végső búcsút vegyen a földi világtól.
Megteheti egy négygyerekes anya, hogy a boldogságot válassza egy másik nő oldalán?
Mi van, ha a másik csak testben van jelen a családja mindennapjaiban? Ha nem lehet rá számítani, nem lehet rá támaszkodni, mert a játékfüggősége teljesen elnyeli? És lassan az egész családot felemészti…
Mi a halál? Régi barát? Egy hely, ahová már oly sokan eltávoztak előttünk? Mire tanít, ha elbúcsúztatjuk mindkét szülőnket? Merhetünk szeretni a lehetséges veszteség árnyékában is?
„Behunyom a szemem, próbálok emlékezni, felidézni a tavasz illatát, vagy bármit, ami eszembe jut, de kong az ürességtől” – egy Covidból felgyógyult lány története, aki nem érez szagokat, és ez szép lassan ellehetetleníti számára az élet élvezetét. És messze nincs egyedül.
„Imádtam magunkat, most gyűlölöm a magányt, hogy a köldökzsinórt végleg elvágták.” Búcsú egy édesanyától, akivel vidám kaland volt az élet.
„Ma már azt is tudom, hogy a depresszió nem lustaság és gyengeség, hanem egy nagyon is logikus túlélési mechanizmus, ami ösztönösen és tudat alatt történik. Így könnyebb visszagondolni azokra az időszakokra az életemben, amiket elpazaroltam arra, hogy »semmit nem csináltam«, mert nagyon is csináltam. Túléltem, kibírtam, felálltam, és továbbmentem.”
Egy nemi erőszak története, az esettől a hosszú éveken át tartó gyötrődésen át a felgyógyulásig. Így tehet tönkre egy embert egy ártatlanul induló délután.