–

Nem-nem az SZJA miatt szültem négyet

Nem is a CSOK vagy a családi adókedvezmény miatt. Pláne nem azért, hogy kiszorítsam a migránsokat, vagy „teleszüljem a Kárpát-medencét”. Az ilyen kifejezésektől amúgy is visíthatnékom támad – éppúgy, mint az olyanoktól, hogy „mit keres az állam a méhemben?”

Csak azért nem visítok hangosan, mert itt van körülöttem a négy gyerek, akik az én példámon felbátorodva boldogan folytatnák a visítozást – ezt pedig a saját idegrendszerem védelme érdekében meg kell előzni.

Na, és nem is azért szültem négyet, mert nem volt eszünk védekezni. Mindegyik gyerekünk várt és kívánt volt, habár felháborítónak tartom, hogy az ex-szomszédtól az optikuson és az ovis anyukán át a csavarboltos eladóig bárki úgy érzi, rákérdezhet, hogy terveztük-e őket, illetve, hogy lesz-e még.

Azért szültem négy gyereket, mert számomra a gyerekszülés- és nevelés mély, semmi máshoz nem fogható öröm. Ez volt a vágyunk, és hálásak vagyunk, hogy valóra válhatott.

Kétségtelen, hogy nehézségekkel is jár a nagycsalád, van, amiről le kell mondani, de nem bántuk meg, hogy ezt az életformát választottuk.

Tény, hogy nem könnyű, hogy a kicsi(ke)t mindenhová hurcolom, ahová a nagyo(ka)t vinni kell.

Tény, hogy még egy egyszerű szülői értekezlet (amiből minimum annyi van, ahány intézménybe járó gyerek) is komoly logisztikai feladat.

Tény, hogy négyszer másfél éven át nem aludtam át egyetlen éjszakát sem.

Tény, hogy néha el kell vinnem három egészséges gyereket a zsúfolt orvosi rendelőbe, ahol teleköhögik őket, csak azért, mert a negyedik beteg.

Tény, hogy néha mindenki egyszerre beszél vacsoránál, és nem hallom a saját hangomat.

Tény, hogy néha szemtelenek, hisztiznek, veszekszenek.

Tény az is, hogy az esti fektetési procedúra sokszor másfél óráig eltart.

És persze tény, hogy néha aggódom, volt-e értelme megcsinálni a doktorit, fogom-e valaha használni a megszerzett tudást a munkám során.

Mégis azt gondolom, hogy ami számunkra fontos, az belefér az életünkbe. Vannak barátaink, tudunk velük találkozni, eljárunk itthonról. Távmunkában bedolgozom a munkahelyemre, hogy mégse veszítsem el a kapcsolatot a szakmámmal. Jut egy kis idő hobbiszinten sportolgatni, és ami a legfontosabb: mindketten tudjuk a férjemmel, hogy ápolni kell a kettőnk kapcsolatát. Tudjuk, hogy mi akkor is egy pár leszünk, amikor a gyerekeink már árkon-bokron túl járnak. Az biztos, hogy fáradtabbak vagyunk, mint jó egy évtizeddel ezelőtt, de a kapcsolatunk sokkal erősebb és mélyebb.

Gyermeket szülni és nevelni számomra mély, semmi máshoz nem fogható öröm.

Öröm, amikor az alig háromkilós csöppséget a karodban tarthatod.

Öröm, amikor rád mosolyog, és öröm, amikor látod, hogy megismeri már a testvéreit.

Öröm, amikor a kicsi totyogva szalad a nagyok elé az iskola előtt, és öröm, amikor a nagyok ugyanilyen lelkesen szaladnak és ölelik a kicsit.

Öröm, amikor négyen együtt hajtják magukat a fészekhintán, vagy ugrálnak a trambulinon.

Öröm, amikor órákra eltűnnek együtt a gyerekszobában, és csak az önfeledt játék hangjai szűrődnek ki.

Öröm, amikor a – nemsokára kamaszodó – legnagyobb gondoskodva veszi körül a legkisebbet.

Öröm, amikor a lakás összes orchideája tele van az évek során összegyűlt anyák napi szívecskékkel.

Az, hogy kinek hány gyereke van, a házaspár egyik legintimebb magánügye. Van lelkiismeretük, vannak terveik, vágyaik, jó esetben van önismeretük is. Nem kell mindenkinek nagycsalád; mindenki meg tudja fontolni – a társadalmi, gazdasági körülmények figyelembevételével –, mi válik a saját maguk, illetve a már megszületett és születendő gyermekeik javára.

A magunk részéről csak annyit mondhatok, ha húsz év múlva is még csak annyi éves lennék, mint most, akkor szülnék még négyet. Mert gyermeket szülni és nevelni számomra mély, semmi máshoz nem fogható öröm.

 Horváthné Angyal Boglárka

Kiemelt képünk illusztráció