„A felnőttek tudják, mi a jó… nekik” – Őszintén a kamaszkorról – Nyomjad, anyukám! Senával
A legtöbb szülő elnéző nosztalgiával gondol vissza a saját kamaszkorára, és rémülettel tekint erre az időszakra, ha a gyerekével történik ugyanez. De hogyan lehet szülőként elviselni, elég jól kezelni, vagy legalább túlélni a kamaszkort? Egyáltalán kinek nehezebb ez az időszak, nekik vagy nekünk? Mennyire lehet vagy kell beleszólni a tizenéves, tehát szinte már felnőtt gyerek életébe? Sena egy coach segítségével ad némi támpontot a küszködő szülőknek… majd beül négy tizenéves közé. Akik ha óvatosan is, de azért kemény kritikákat fogalmaznak meg a szülőkkel szemben. Például: inkább csak azzal foglalkoznak ami őket érdekli, nem azzal, ami a gyerekeiket. Illetve az engedékenységük erősen hangulatfüggő. Mesélnek arról is, hogy milyen tizenévesnek lenni a közösségi média korában. A Nyomjad, anyukám! 8. részében: Kamaszforradalom. Műsorvezető: Sena Dagadu. Szerkesztők: Marossy Kriszta és Tóth Flóra. Producer-rendező: D. Tóth András.