„Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy nincs bennünk semmi közös, hogy eljött az a pont, ahol egymás ellen vagyunk a szomszédjaimmal, ahol feladjuk az emberségünket azért, hogy egy kicsit jobbnak érezhessük magunkat valaki másnál” – egy Z generációs kétségbeesett kiáltása a reményért.
Rosszkedvünk tele. Tele…
„…barátságok bomlanak fel, kollégák mennek ölre, családok ugranak össze, és nem azért, mert x másképp gondolkodik, mint y, hanem egyszerűen azért, mert az emberi természet olyan, hogy a legtöbbünk elviselhetetlen teherként éli meg, ha valaki ellentmond neki.”
Anna Esztert tegnap esti cikke után az olvasók egy része verbálisan „keresztre feszítette”, a barátai pedig elkezdték félteni. Úgyhogy írnia kellett még egyet.
Ebben élünk, ez árad felénk felülről: ragaszkodj az igazadhoz, makacsul és bármi áron! És nehogy elkezd megkérdőjelezni saját magad. Mert akkor a végén még mi lesz...