Amikor még van kedve segíteni, akkor sokkal több melót csinál vele. Mire már tényleg hasznos munkát tudna végezni, semmi kedve hozzá. Hogy lehet elkapni az ideális pillanatot a gyerekek bevonására a házimunkába, amikor tőlünk sem azt látják, hogy sugárzó boldogsággal az arcunkon ganézzuk a lakást?!
„Három gyereket neveltem fel, még csak kezet sem emeltem rátok, mégis mindig szót fogadtatok. Vigyáztam rátok, a széltől is óvtalak benneteket, és akkor nem hiszed el, hogy az egy szem unokámról tudok felelősen gondoskodni?!” – Az örök érvényű szülő–nagyszülő konfliktusokról fantáziáltunk…
Egyes esetekben kártékony, ha elfojtjuk a negatív érzéseinket, van, amikor viszont éppen azzal menthetünk meg egy kapcsolatot, hogy csendben maradunk.
Folyamatosan változunk, és nem biztos, hogy ugyanúgy, mint a partnerünk. A konfliktusok fájdalmasak, de segítenhetnek, hogy a párkapcsolatunk ismét felvegye életünk alakját.
„Elegem van, hogy soha nem vagy képes rendesen elmosni a tejhabosítót!” – ha tippelnetek kellene, egy munkahelyen vagy egy otthoni konyhában hangzik el nagyobb eséllyel ez a mondat, mit mondanátok? És ha elhangzik, vajon oda vezet, hogy a megszólított fél ezentúl jobban figyel a tejhabosítóra?
Ha a kapcsolat véget is ér, a gyerekek révén az egykori házas felek akkor is szülőpárok maradnak. Hogyan lehet elválni úgy, hogy ne forduljon sárdobálásba a viszony, hogy a (jogos) sértettségek ne pusztítsanak el mindent maguk körül?
Sokan gondolják úgy, hogy mindenképp ki kell beszélnünk magunkból a konfliktusokat a párunkkal, mielőtt lefeküdnénk aludni. De biztosan ez a sírig tartó boldogság kulcsa? Vagy inkább kontraproduktív, ha fáradtan még ki is véreztetjük egymást? Szabó Anna Eszter igyekezett minden oldalról megvizsgálni a kérdést.
Ti hány boldog kapcsolatot ismertek? – kérdi a szerző.
Egy borsodi kis faluban segíteni a cigány gyerekeknek nem mindig hálás feladat, néha a legjobb szándék ellenére is kemény konfliktusok generálódnak, amik akár kiabálásba, fenyegetésbe is torkollhatnak. De akár dicséret éri a segítőt, akár szidás, sohasem szabad szem elől téveszteni a fő célt: a gyerekek érdeke mindenekfelett áll.
Anyukám elmondása alapján az öcsémmel bőgve ütöttük egymást, amikor megkérdezte, miért, a válasz: „Nem is az én anyám a hülye, az övé az!” (Mónika)