Az aktív nagyszülőség véd a demencia kialakulásától
Egy friss kutatás szerint a heti 2-5 óra unokázás mérhetően csökkenti a demencia kialakulásának esélyét.
Egy friss kutatás szerint a heti 2-5 óra unokázás mérhetően csökkenti a demencia kialakulásának esélyét.
Egy bácsi, aki embert ölt közelharcban. Egy másik, aki mindennap elfelejti, hogy a felesége meghalt, és akinek ettől mindennap összetörik a szíve. Egy, a többiekhez képest fiatal „ötvenes”, aki már nagyon régóta demens. Történetek az idősek otthonából.
A demencia – amely jelenlegi tudásunk szerint gyógyíthatatlan – az egyik legnagyobb kihívást jelenti az idősödő társadalmak számára a XXI. században. Éppen ezért a világ egyik legbefolyásosabb tudományos folyóirata, a Lancet, külön bizottságot hozott létre, ami időről időre összegzi a témában készült kutatásokat.
Általános tapasztalat, hogy a demenciában érintett betegek már középsúlyos-súlyos stádiumban vannak, mire eljutnak szakorvoshoz, holott ha korai fázisban történne a diagnózis, éveket lehetne nyerni és jelentősen javítani az életminőséget – hangsúlyozza dr. Nagy Szilvia pszichiáter. A Lélektani határ legújabb epizódjának témája: a demencia.
A Lélektani határban egy nehéz témával, a demenciával jövünk, de közben szó lesz a szeretet, a kapcsolódás sokféleségéről, az emlékezés mélyen társas jellegéről, és arról is, hogyan lehet értelmet találni ebben az embert próbáló élethelyzetben. Az új adásban: dr. Nagy Szilvia pszichiáter és Szűcs Teri író.
Ki tudja: egyszer talán épp a Gangnam Style segít a hangulatzavarodban… És ez nem irónia!
Életrevaló örömtáncosok. Így hívják magukat. Idősödő emberek, akik együtt táncolnak, hogy megőrizzék, sőt, fejlesszék a mozgásukat és a szellemi képességeiket. A hab a tortán pedig a barátság, ami köztük szövődött. Lélekemelő olvasmány következik.
A Die Hard főszerepét olyan sztárok utasították vissza, mint Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Harrison Ford, Clint Eastwood, Al Pacino és Richard Gere. Aztán jött Bruce Willis!
Hogy hírét vigye a demencia elleni küzdelemnek, Alexander megígérte a nagyapjának: a bolygó legkeményebb tájain fut maratont.
Az amstetteni rém a hírek szerint demenciában szenved, popsztárnak képzeli magát, és pszichiátere úgy gondolja, már nem közveszélyes.