Rózi születése után szabadságot vettem ki saját magamtól. Néhány hét felüdülést a munka alól. Mert nem csak anyaként, nagyiként is szükségünk van arra, hogy elmenekülhessünk a határidős megfelelések elől. Amikor végre azt mondhatjuk, „sajna, ezt most nem tudom megcsinálni, mert unokázom”.
„A nagyiságban az a jó, hogy amikor leöregeznek, miután elküldtem az illetőt a fenébe, simán gondolhatok arra, hogy oké, már nem vagyok egy mai bútordarab, de nagymamának lenni a legjobb dolog a világon.”
Nincs belepofázás! Ez volt az első szabály, amit a leendő nagymama Hadas Kriszta maga számára meghozott. A többit olvassátok el új sorozatunk első részében!
Mama nem tűnt el teljesen, a halál nem tudta kitörölni az emlékét. Mama csupán egy kicsit átalakult, a csuklásával és a hatlapos receptjével együtt pedig beleköltözött az unokájába.
Mindannyian ismerünk unokákat és nagyszülőket, akik között különlegesen jó a kapcsolat. És talán olyat is láttunk már, hogy egy remek nagyszülő a saját gyerekeivel annak idején sokkal kevésbé találta meg a hangot. Ilyen történetek következnek:
Vajon nagymama-e az a nagymama, akinek az unokája már nem érti a közös anyanyelvet?
Szerzőnk pontosan tíz évvel ezelőtt vesztette el imádott nagypapáját. Róla írt:
„Olyan nincs! Kizárt dolog, hogy nem vagy már! Hiszen megbeszéltük, hogy találkozunk! Hazajöttem, hogy lássalak. Azért, hogy beszéljünk és átöleljelek. Azért, hogy megkérdezzem, mit csináljak a versenyen… Hogy elmondj nekem mindent a világ dolgairól, és megnyugtass… Azért, hogy csak együtt legyünk, együtt…”
Ma van a tündéri nagymamák napja, holnap pedig az unokatestvéreké, olvassátok el hát Szabó Anna Eszter megható emlékezését a nagymamájáról, aki békés, meleg fészket biztosított mind a hét unokájának, sütit sütött, finom ebédeket főzött, a nála töltött időt pedig mindig különlegessé tette.
Üzenet odaföntre.