Címke: bulvár

Szinetár Dóra: „Törpilla és Marilyn Monroe is lehetek” – Megnéztük az Egy életem című estet

Kult – 2024. február 13. – FB

Szinetár Dóra tizenéves kora óta szerepel nemcsak színpadon és vásznon, de az újságok pletykarovatában is. Most azonban azért állt fel a pódiumra, hogy elmesélje az életét úgy, ahogy ő megélte. Fiala Borcsa megnézte az előadást.

Megrogyott ugyan a terhek alatt, de még mindig kilátszik a törmelékek közül – Boldog születésnapot, Britney!

Kult – 2021. december 2. – CSA

Amikor Britney Spearsre gondolunk, elsősorban ezt kellene látnunk: hogy ő az az ember, aki még mindig itt van. Aki lehet, hogy megrogyott a terhek alatt, de még mindig kilátszik a törmelékek közül, és erre csak olyasvalaki képes, akiben van valami, ami az emberiség túlnyomó többségében nincs.

Ha fiatal vagy és élvezni mered a szexet, bármit kinéznek belőled – Amanda Knox rejtélyes esete

WMN Life – 2021. szeptember 10. – FF

Majdnem négy évet ült gyilkosságért, pedig alig volt rá bizonyíték, hogy bármit tett. Az újságok hívták már femme fatale-nak és boszorkánynak is, és ezrek figyelik minden rezdülését, hogy vajon mikor hazudik. Pedig egyetlen bizonyított „bűne”, hogy fiatal nőként szerelmes lett és aktív szexuális életet élt.

A te Vénuszod holdja is feltekeredett a Marsba? – Értelmeztük a horoszkópokat, hogy neked már ne kelljen

WMN Zizi – 2018. június 5. – MK

Bulvárasztrológia, avagy nesze semmi, fogd meg jól

D. Tóth Kriszta: 7+1 tipp leendő celebeknek

WMN Zizi – 2017. február 16. – DTK

Irónia: csipkelődés, szarkazmus, malícia. Némi igazsággal...

Heti Kriszta: Az öt legnagyobb hazugság, amit valaha írtak rólam

WMN Life – 2015. április 3. – DTK

Szereted olvasni a pletykalapokat? Mindent elhiszel, amit ott írnak? Hitelt adsz a bennfenteskedő bloggereknek? Na, akkor olvasd el D. Tóth Kriszta ehetijét.