Melindát és Klárit a véletlen sodorta egymás mellé (már, ha hiszünk a véletlenekben). Hogyan lettek kisbabáért küzdő sorstársakból barátok, aztán egymás támaszai? És miért döntöttek úgy, hogy nemcsak magukon, hanem másokon is segítenek? Ismerjétek meg a „Bibéket"!
Egy kamasz fiú, aki lánynak született. Transznemű. Az nem kifejezés, hogy nem könnyű helyzet. Küzd becsülettel, és mi tiszteljük amiatt, hogy 16 évesen kiáll önmagáért. És tiszteljük a szüleit, amiért kiállnak érte. Olvassátok el a Jázminban született Tóbiás gondolatait.
Sajnos nem lehet elég korán elkezdeni a drogokról való beszélgetéseket a gyerekekkel. Ha nem akarod, hogy inkább ő világosítson fel téged ez ügyben, akkor így fogj neki:
Mit tehetsz, amikor kiderül, hogy a gyereked transznemű? Éva a következőt tette: elsiratta és meggyászolta azt, akinek hitte, és elfogadta őt annak, akinek született. Mert Jázmin-Tóbiás a gyereke. Bármilyen nemű, akkor is az övé. Megrázó, felkavaró és főleg: igaz történet.
Mi történt Pannonhalmán a 2014-ben kiderült zaklatás ügyében? Megtörtént, megtörténhetett-e a gyerekeket zaklató szerzetes tanár felelősségre vonása? Egyáltalán, mit tehetnek, és mit tesznek az érintett iskolák a hasonló ügyekben? Mert az eset nem egyedi. Legfeljebb nem tudunk róla.
Azt mondják, az ember akkor lesz igazán felnőtt, amikor már egyik szülője sem él. Ha ez így van, jobb lenne, ha mindannyian örökké gyerekek maradhatnánk...
Egyedülanya írásából kiderül, hogy a válásban nem is a kapcsolat megtörése a legnehezebb... hanem minden, ami utána jön. A rosszízű tréfák, a kellemetlenkedő pillantások, a magány, a bélyeg. Ezt tényleg csak egy nagy szakajtó bátorsággal és három zsák humorérzékkel lehet elviselni.
„Néha elviselhetetlenül szenvedek a gondolattól, hogy ezt az egészet én örökítettem a fiamra." Talán ez az autizmussal élő anyuka legkeményebb mondata. Talán az, amikor arról beszél, hogy mi játszódik le a fejében, amikor „túlpörög". De lehet, hogy egy harmadik. Kemény, igaz, megrendítő és mégis valahol nagyon szép történet.