Ki volt Brigitte, mielőtt Macronné lett belőle? – „Ha nem így döntök, elszalasztottam volna az életem”
Az idő bőven igazolta ennek a szerelemnek a valódiságát.
Az idő bőven igazolta ennek a szerelemnek a valódiságát.
Itt a tavasz, mindenki takarít, pakol, selejtez. Kurucz Adriéknál is lomtalanítás van, és most elmeséli, hogyan változott az évek során hippiből a saját, konyharuha-gyűjtögető nagymamájává, amely folyamatot a férjének sem egyszerű követnie, még úgy sem, ha van hozzá ideológia.
Emlékeztek olyan pillanatra, amikor úgy éreztétek, végérvényesen felnőttetek? Íme, a mi a listánk:
+1.: Minden nap csak estig tart, addig kell magadat ügyesen elrugdosni. Közben pedig ismételgesd magadban: lesz ez még sokkal, sokkal jobb!
Egy férfi, két volt feleség, három gyerek és egy fiatal barátnő meg a kutyái. Mi sül ki ebből?
A másik egy-egy szava, mondata, gesztusa a sok korábbi tapasztalat hatására olyan lesz, mint amikor fájós fogat hideg víz ér: belédnyilall mélyen a kellemetlen érzés, felszakítva az emlékek egész sorát.
Doffek Gábor nyolc évvel ezelőtt a poklok poklát élte át, amikor frissen elvált apaként igyekezett megteremteni az ünnep önfeledt, boldog hangulatát otthon, a lánya kedvééért. Így sikerült talpra állnia, és újra feltöltenie őszinte áhítattal a karácsonyait:
„Reménykedem, hogy egy nap a bíróságok tényleg meghallgatják a gyerekeket, hogy az anyák, akik védik a gyerekeiket, nem hisztérikáknak lesznek beállítva, hanem olyan erős és emberfeletti türelemmel és szeretettel megáldott lényeknek, akik a végsőkig harcolnak a gyerekeikért, még akkor is, ha egy teljes jogi rendszer van ellenük és a gyerekeik ellen.”
„Hiányzott, ahogy kettesben voltak. Hiányzott, ahogy négyesben éltek a családdal. Hiányzott a közös baráti társaság, a nagy nevetések és a büszkeség, ahogy a párját látta, amikor, igazából mindig, a társaság közepe volt. A jövendő unokáiról való álmodozását megkeserítette férjének fájdalmas hiánya. Az előző életében rendszeresen megszervezett nagy családi összejövetelek elmaradtak, nem jöhet oda az a nő, utasította a rokonságot, és hónapok múlva tudta meg, hogy nélküle megy tovább az élet.”
Történt veled valamelyik történethez hasonló?