Dolce vita közelről: 3 kihívás, amire nem készültem fel Olaszországban
Olaszországban élni más, mint nyaralni. Három mindennapi helyzet, ami próbára tesz.
Olaszországban élni más, mint nyaralni. Három mindennapi helyzet, ami próbára tesz.
Lily Phillips OnlyFans-modellként dolgozik, magát elsősorban prostituáltnak tartja, de örül, ha üzletasszonyként hivatkoznak rá. Az is, hiszen évi kb. 2 millió dollárt keres, kilenc alkalmazottat foglalkoztat, emellett a szüleit és a családját is támogatja. Nemrégiben vállalta, hogy egy kihívás részeként huszonnégy óra alatt száz férfival létesít kapcsolatot – az erről készült videókat saját platformján értékesítette – februárban pedig ezer férfire emeli a tétet, szintén egyetlen nap alatt.
Kényszerű jókedv helyett realista tettek azoknak, akiknek borzalmas évük volt.
Érezni azt, hogy vagy, valakinek kellesz, azon az áron is, amit már nem szívesen fizetsz meg…
Tudjuk, hogy sikerül megoldani! Kellemes vasárnapot nektek!
Ha kell egy kis motiváció mozgásra… vagy csak nevetnél egy jót (ami köztudottan erősíti a hasizmokat!)
Ha te is belevágnál a környezet- és pénztárcakímélő kihívásba, ha eleged van abból, hogy impulzusvásárolsz, ha már nem tudod hová tenni a sok divatos, olcsó holmit, akkor van pár tippünk és gondolatunk, hogyan és miért vágj bele!
Itt az ideje, hogy felnőj gyomortájon is, leszámolj a zöldségutálattal, és megtapasztald, milyen fantasztikus zöldséges fogásokat lehet készíteni – akár húsok mellé is.
Te próbáltad már? Vagy épp idén terveztél először belevágni?
A WMN-szerzők anyák napi meglepetése.