Öt dolog, amit ne akarj úgy csinálni negyvenes férfiként, mintha húszéves lennél
Imádjuk, ha egy férfinak van önkritikája. Meg humora. (Igen, azt is, ha egy nőnek, de ezt most egy férfi írta, jó?)
Imádjuk, ha egy férfinak van önkritikája. Meg humora. (Igen, azt is, ha egy nőnek, de ezt most egy férfi írta, jó?)
Felszabadító ereje van annak, ha az ember képes szembenézni a teherrel, amit a szüleitől kapott. Hát még annak, ha hangosan ki is tudja mondani. Dóra éppen ezt teszi ebben a levélben. Saját nevével, a saját édesanyjának írt nyílt levelében oldozza föl őt – és saját magát. Köszönjük, hogy minket választott ehhez.
Nagyot fordult a világ Marlboro man óta. Anno az orvosok maguk ajánlgatták a cigarettát azzal, hogy jó stresszlevezető. Gyerekek generációi nőttek föl füstben a láncdohányzó szülők mellett. Ma már nagyon más a helyzet. De tulajdonképpen mikor és hogyan lett a dohányzás számkivetett?
A gyerekeink aranyköpésein keresztül kicsit beláthatunk a fejükbe is, megtudhatjuk, mennyire egyedi módon látják a világot. Gyereknap alkalmából gyűjtögettünk a saját csimotáink körében néhány igazán jó mondást. Kíváncsiak vagyunk a ti gyerekeitek szellemes mondataira is! Megírjátok nekünk?
Vasárnapi emlék. Húsleves, rántott hús, borsó, nagyapa, nagymama, fóliasátor, téli eper. Rúzs. Tükör. Édes nosztalgia a hét legvégére.
Szeretünk titeket, apukák! Tényleg, tiszta szívünkből!
Ebben a csodálatosan szép és gazdag magyar nyelvben vajon miért nincs szó az édes mostohákra?!
„Küzdök önmagammal: a testemmel, a lelkemmel, csalok. Küzdök az arcommal, a bőrömmel és szememmel, aztán a szívemmel, és mindvégig csalok." Készülődés a találkozóra... a gyerek apjával. Válás után.
Vasárnap délután, rántott hús és húsleves szag, a család pedig a nappaliban gyűlik össze, hogy a pályán zümmögve körbe-körbe száguldó versenyzőknek szurkoljon. Forma 1 rajongás, Szentesi módra.
Szombat esti szívszorító lélekmelengető: olvasónk levele elhunyt édesapjához, aki egy búcsúpillantásba sűrítette bele mindazt, amit szavakkal már nem tudott elmondani.