Mi történik, ha valaki számára megáll az idő abban a pillanatban, hogy elveszítette az imádott édesapját? Ha oly mértékű lesz benne a fájdalom, hogy legszívesebben ő is utánamenne? Ha elkezdi elveszíteni saját magát is? A lánya úgy érzi: bár osztozik a fájdalmában, de szeretné visszakapni az édesanyját. Hiszen nem veszítheti el mind a két szerettét. Olvasónk írása.
Nagyon fáj. Nem az fáj a legjobban, hogy a már nagyon beteg, kiszolgáltatott és magatehetetlen, nyolcvanéves édesapám örökre elaludt egy júniusi napon, hiszen ez már megváltás volt számára, és mi is készültünk rá. Az fáj nagyon, ahogy ez történt. Kegyetlenül, embertelenül, tisztességtelen módon. – Olvasói írás.
Mire taníthatja az embert az édesapja elvesztése? Hogyan alakítja a család életét a gyász, lesznek-e kevesebbek, de egyúttal többek is általa? Olvasónk, Anna írása.
Olvasónkat (valószínűleg sok mindenki mással együtt) felzaklatta a miniszterelnök beszéde a Covid „világbajnok” hazai kezelésével kapcsolatban. Ő ugyanis egészen másképp emlékszik. Az apját relatíve fiatalon, méltatlan körülmények között veszítették el. És messze nem voltak a tragédiájukkal egyedül.
A gyerekvédelemben kevés férfi dolgozik. A férfi minta hiányát próbálja orvosolni a Férfikör létrehozásával két szakember.
Zalán munkahelye lehetővé tette, hogy munka mellett is sok időt tölthessen a kisfiával. Ám amikor ő ment el hét hónap gyesre, meglepte, mennyire más teljes napokat tölteni egy kisgyerekkel hónapokon át.
Sok szó esik arról, hogyan érinti egy nő karrierjét a gyerekvállalás. Arról viszont lényegesen kevesebbet beszélünk, hogyan tekintenek a munkaadók az apákra. Hogyan változik, változik-e egyáltalán egy férfi munkaerőpiaci megítélése attól, hogy gyereke születik?
„Bár elég sokat dolgoztam éjszaka, 30 órákat egyben, a fáradtság, a kimerültség, a fizikai és lelki korlátok odébb tologatása, amivel az apaság jár, egészen új dimenziókat mutat az embernek” – állítja Doffek Gábor, aki elmeséli, mi mindennel lett gazdagabb az élete azáltal, hogy apává vált.
Együtt kezdtek el a meséket szőni még évtizedekkel korábban. Aztán az utolsó közös mesét a lány a haldokló apja mellett kezdi el mondani, tudva: ezt már egyedül kell befejeznie.
„Minden erőmmel azon vagyok, hogy visszataláljak ahhoz a szerethető, okos, kedves, nyitott kislányhoz, aki bennem él, és ne tagadjam meg tőle a szeretetet, ahogy te tőlem. Mert igenis megérdemli.”