Kérdések az anyaságról, amiket talán magunknak sem merünk feltenni – Megnéztük Az elveszett lány című filmet
Paradoxon, de ez a film úgy való mindenkinek, hogy közben egyáltalán nem való mindenkinek.
Paradoxon, de ez a film úgy való mindenkinek, hogy közben egyáltalán nem való mindenkinek.
Billy Milligan neve 1977-ben került be az amerikai köztudatba, amikor a huszonhat éves férfit az Ohiói Egyetem kampuszán elkövetett, három nő elleni erőszakos cselekménnyel vádolták meg. A férfi nem emlékezett tettére, azt állította, hogy egy másik, benne lakozó személyiség volt a tettes – egy, a huszonnégy közül.
Janice, Forgószél Marilyn, Polly Gray, a 212-es játékos, Leonard anyukája… A legtöbb név hallatán máris előttünk van az arc is, ugye? Vagy épp egy gesztus, egy mondás, hanghordozás… Kik a ti kedvenceitek?
Krajnyik Cinti végignézte az immár 111 millió nézővel bíró dél-koreai sorozatot a Netflixen. Ha már te is ledaráltad, akkor olvasd el az alábbi cikket, mert akár imádtad, akár utáltad, biztos, hogy meg fogsz lepődni:
Íme, egy fantasztikus minisorozat a természetfilmek nagymesterétől, Sir David Attenborough-tól, ami olyan perspektívából mutatja be az állatvilágot, hogy az emberben benne szakad a lélegzet a csodálattól, miközben azon szurkol, képesek legyünk megőrizni mindezt az unokáink számára is.
Vajon mi a titkuk azoknak a pároknak, amelynek tagjai egy életen át kitartanak egymás mellett, és több tíz év után is őszinte szeretettel fordulnak egymáshoz?
Az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb és meghatóbb sorozata a Grace és Frankie. Ha még nem láttátok, itt az ideje bepótolni a lemaradást! Most készítettünk belőle nektek egy személyiségtesztet. Most kiderül, kik vagytok a szívetek mélyén!
„A kocsink, a házunk, a hajunk karbantartásával több időt töltünk, mint az elménkkel. Ő pedig megy, zakatol, mint egy mosógép és egy perpetuum mobile szerelemgyereke. És miközben egyre csak nő a szorongás- és stressz-szintünk, nem vagyunk jelen a saját életünkben, a saját testünkben, elmulasztjuk észrevenni a legfontosabb dolgokat.” DTK megtanult végre meditálni, elmeséli, hogyan:
Ha nézed a Netflix új sikersorozatát, fogadjunk, hogy te is eljátszottál már a gondolattal… Most utána is járhatsz, melyik női hőst játszhatnád el a Bridgertonból!
Vannak hivatások, ahol a nőknek még a szokásosnál is nehezebb megvalósítani a munka és a magánélet egyensúlyát. Két mozgóképes alkotás is foglalkozik most ezzel a kérdéssel.