„Bevallom, néha parkolok mozgássérülteknek fenntartott helyeken”
„Szívem szerint utánakiáltottam volna, hogy neki adom a kártyám boldogan. Cserébe viszont kérnék tőle egy szívességet.”
„Szívem szerint utánakiáltottam volna, hogy neki adom a kártyám boldogan. Cserébe viszont kérnék tőle egy szívességet.”
Tipizálunk, ítélkezünk, utálkozunk. Akkor ezek szerint tipikus magyarok vagyunk?
Azért az apáknak sem könnyű, ha a család teljes jogú tagjává akarnak válni... olvasói vélemény.
Félelem, előítélet, megbélyegzés, szembenézés, emberek, akik mind-mind mások, és közben ugyanolyanok. Meglehetősen izgalmasra sikerült a hétfő esti Hello, WMN!
Szép új világunk: a néniland és bácsibirodalom!
„Miért van nekem göndör hajam? Akiknek sima, egyenes hajuk van, azoknak sokkal jobb. Miért kell nekem másképp kinézni? Nem jó ez így, én érzem.”
Két gyerek a menetiránnyal szemben. És egy kicsit mindenkivel szemben.
Egy anyuka első ránézésre, nekifutásból felháborodott egy kamasz fiú kinézetén, olyannyira, hogy savazós nyílt levelet írt az illetőnek, gyors végkövetkeztetéseket levonva a ruházata alapján. Mi viszont azt mondjuk: ÁCSI! Ne ítélj olyan elhamarkodottan.
Adja isten, hogy soha se kelljen a helyébe lenned annak, aki menekül, aki halálos betegséggel küzd, aki abúzus kapcsolatban él... Elég csak a helyükbe képzelni magad, hogy érzékenyebben reagálj... és nem mondj ilyeneket:
Vendégvélemény arról, ami az elmúlt időszakban „nőügyben" történt. A vak komondortól a gólyatábori erőszakon át a Kiss László-ügyig.