Címke: genetikai betegség

„Anyuka, 80 százalék, hogy beteg a baba, előjegyezzük abortuszra?” – Amikor a genetikai vizsgálat rémálommá válik

WMN Egszsg – 2020. november 4. – TF

Szabina egy csodaszép fiatal anyuka, aki második várandóssága alatt azért várta a 12. heti genetikai ultrahangot, hogy kiderüljön, milyen nemű lesz a kisbabája. Sajnos nem csak ez derült ki.

„Amikor a kezembe adták, elmondtam neki, hogy szeretem, és sajnálom, hogy nem ismerhettem meg” – Egy család kálváriája, ami talán megelőzhető lett volna

WMN Ügy – 2020. szeptember 24. – KAA

„A kocsiban úgy éreztem, hogy kiszálltam a testemből, és csak kívülről figyelem az eseményeket, mint egy filmben. Néztem azt a szerencsétlen párt, ahogyan sírva, szótlanul utaznak, és rettenetesen sajnáltam őket, de nem akartam elhinni, hogy ezek tényleg mi vagyunk. Fiatalok vagyunk, egészségesek, szeretjük egymást, vártuk ezt a babát, akivel eddig minden rendben volt. Velünk ez nem történhet meg.”

„Pszichés beteg a testvérem – félek, hogy a gyerekem is az lesz”

WMN Ügy – 2018. augusztus 10. – WMN

Egy örökölhető betegség, ami megkeseríti az egész család életét.

WMN közösség