A kollektivista kultúrában öntörvényű, mint egy fekete macska, a túlpörgött XXI. században pedig pepecselős, mint azok, akik csipesszel raknak össze üvegekben hajómaketteket. Ő Murakami Haruki, aki lelki szilárdságról, baseballról, az úgynevezett E. T.-módszerről, na meg persze a futás ördögűző hatásáról is szót ejt a Mesterségem a regényírás című kötetben.
A nők alulreprezentáltsága csak az egyik probléma a sportoló nők médiabeli megjelenítése kapcsán, és ez a mostani esetből is kristálytisztán látszik. Milanovich Domi elemzi a Nemzeti Sport új címlapját.
Bár Vigdis Hjorth kitart amellett, hogy az Örökség fiktív történet, a sajtó mégis az író családjának agresszív válaszlépéseitől volt hangos. Ám amikor az ember elkezdi Hjorth regényeit olvasni, ezek a médiahírek másodlagossá válnak: „egy könyv igazsága végtére is az olvasói élményben rejlik”, és ez az igazság az ő tolmácsolásában szinte mindig megrendítő, transzformatív.
Több kultúrában is a varjak lettek a gonosz hírnökei, a kegyetlenség megtestesítői, és ha nem is mindig az enyészet, de minimum a változás szimbólumai. Viszont az elmúlt évek etológiai kutatásai alapján egyre jobban látszik, mennyire intelligens élőlények ők – itt az ideje tehát, hogy újragondoljuk az imidzsüket.
A logikai tévesztések nem jelentik automatikusan azt, hogy az illetőnek nincs igaza – azt viszont igen, hogy gyengén érvel. A gyenge érvelés nem holmi kognitív elitizmus miatt problémás, hanem azért, mert ha hitelt adunk neki, akkor egy idő után egyre nehezebben tudunk majd különbséget tenni megbízható és megbízhatatlan információk között, és mind kevésbé leszünk felvértezve a szándékos manipulációval szemben.