Kimenő Radival: 5 októberi program, amit kár lenne kihagyni
Vess véget a punnyadásnak – hol van még a tél ahhoz, hogy már most teljesen bezárkózz? Mutatjuk, mivel dobhatod fel a szürke hétköznapokat!
Filákovity Radojka zsigerileg introvertáltnak tartja magát, még sincs semmi, ami jobban érdekelné az embernél. Hogy ezt az ellentmondást feloldja, újságíró lett. Indulásuk óta szerkeszti a Beszélnünk kell! és a Lélektani határ podcastokat, saját perinatálisveszteség-élményéből táplálkozva pedig egy, az érintetteket – és az ő egyéni útjukat a gyászfeldolgozásban – bemutató portrésorozattal dolgozik azon, hogy a perinatális veszteséget kevesebb tabu övezze. A keresztneve a szerb „öröm” szóból ered, a teljeset pedig kérésre változatos módokon tudja betűzni.
Vess véget a punnyadásnak – hol van még a tél ahhoz, hogy már most teljesen bezárkózz? Mutatjuk, mivel dobhatod fel a szürke hétköznapokat!
WMN Life – 2024. október 9. – FR
Túlélni, és elmesélni a világnak, ami vele történt, hogy ne ismétlődhessen meg újra – ezt a fogadalmat tette az auschwitzi haláltáborban Lily Ebert, akinek halálhírét ma jelentette be a családja. Filákovity Radojka korábbi portréjával búcsúzunk tőle.
Filmek, filmfesztiválok és izgalmas vetítések egy helyen.
WMN Life – 2024. szeptember 29. – FR
Karsai Dániel alkotmányjogász, aki ALS-betegként élete végéig harcolt az eutanázia engedélyezéséért, és széles körű társadalmi diskurzust indított az élet végi önrendelkezés jogáról, 47 éves korában elhunyt.
WMN Life – 2024. szeptember 29. – FR
Az, hogy mitől válik sikeressé egy vállalkozás, nem csupán az ötlettől függ. Németh Nóra a nagysikerű, kismamáknak szóló ingyenes PregHello és a friss szülőknek megalkotott BabyHello applikációk életre hívója az itthon még szinte gyerekcipőben járó femtech (nőknek fejlesztett digitális termékek – a szerk.) területen ért el óriási sikereket.
© 2024 wmn.hu – WMN Média Kft.