Mitől lesz jó egy történet, és mi a történetmesélés feladata? – Színházi ajánló

–

Alexis Michalik francia színész, író és rendező, az egyik legjelentősebb kortárs színházi alkotó. Az ő legelső darabja, a Le Porteur d’histoire akkora sikert aratott Franciaországban, hogy azóta sem tudták levenni a repertoárról, és szinte alig lehet rá jegyet kapni. 2014-ben két Molière-díjat is elnyert legjobb szerző és legjobb magánszínházi rendezés kategóriában. A HATAN-Társulatot pedig az idén alapította Horváth Patrícia színházi rendező és Nyári Zoltán színész, operaénekes, ez pedig az első darabjuk, amelyet színre vittek. A magyar változatban Kecskés Karina, Kovalik Ágnes, Baldauf Dániel, Király Attila és Sipos Imre játszanak el összesen harminchat karaktert, és adják elő úgy a sokszor egymásba gabalyodó, de egymással igen szoros kölcsönhatásban álló cselekményt, hogy végig tűkön ülünk a nézőtéren. 

A társulat a darabot amolyan Da Vinci kód-szerű road movie-hoz hasonlítja, és mi tagadás, kódfejtésből van benne bőven. Meg múltból, rejtélyből, női erőből és bölcsességből, nyomozásból, titkokból és önfeledt játékból is. 

Ami pedig a legfontosabb üzenete számomra: hogyan lehet elmesélni egy történetet, mitől lesz jó egy történet, és mi a történetmesélés feladata?

Mert egy jól előadott történettel befolyásolhatók az emberek. Nemcsak tanítani lehet őket, hanem jelentősen hatni is rájuk. Azon gondolkodtam, miközben néztem a darabot, hogy tulajdonképpen a történetek határozzák meg az életünket, hiszen történeteket tanítanak nekünk az iskolában, a történelem ráadásul sokféleképpen elmesélhető. Vannak olyan részei például, amiket legenda övez, amikről nem akarják, hogy napvilágra kerüljön, amit jobb eltitkolni, mert valamilyen komoly érdek úgy kívánja. A történetmesélés egyidős az emberrel, és azoknak a nevei örökre fennmaradnak, akik a történelem során valamikor is jeleskedtek történetmesélésből. És történeteket mi is szeretünk mesélni, de legtöbben talán hallgatni szeretik őket.

A Történetőrző című előadásnak ez a mozgatórugója, és a lényegi része, már a címből is erre enged következtetni, de sokkal több is annál. A színészek harminchat karaktert alakítanak, átugrálnak különböző korokon, idősíkokon, felelevenítik a francia történelem bizonyos helyszíneit és idejét, illetve találkozhatunk olyan klasszikus karakterekkel is, akik ismerősek lehetnek az irodalomból vagy a művészettörténetből. 

A történet elég nyomasztóan és baljósan kezdődik, őszintén megmondom, nem számítottam az első néhány percben arra, hogy ebből a szorongató felütésből izgalmas kaland is kikerekedhet. A kezdőjelenetben egy fiatal férfit látunk, akit Martin Martinnak hívnak, és az Ardennek mélyén eltéved egy esős éjszakán, miközben igyekszik haza az apja házához, mert az meghalt és el kell temetnie. De a temetés nem egyszerű, ahogyan az sem, hogy bejusson a házba, ám amikor azonosítja az apja holttestét, és sikerül egy sírásóval is egyeztetnie (ami a darab egyik legmulatságosabb jelenete volt szerintem), különös titokra bukkan. Olyan jegyzetek kerülnek a birtokába, ami kinyitja a történelem sötét és titkokat rejtő kapuját, ahonnan nincs megállás. A darab itt valóban road movie-vá válik, mert úgy nyargal keresztül korokon és karaktereken, és közben úgy tekeri a történetszálakat és az idősíkokat, mint egy jóféle zsonglőr. 

A Történetőrző azért is remek előadás, mert egy pillanatra nem engedi meg, hogy lankadjon a néző figyelme, és az ember a végén szinte lélegzet-visszafojtva várja, hogy milyen titok derül ki. De ennél többet nem szeretnék elspoilerezni.

Az a jó színpad, ami képes jól mesélni, aminek még fantasztikus látványra sincs szüksége ahhoz, hogy bekússzon az ember elméjébe. A HATAN-Társulatnak ezt bravúrosan sikerült megugrania. 

Mert mi a lényeg? Hát a történet, hogy jó történeteket hallhassunk, és azt úgy adjuk tovább, hogy izgalmas, hiteles és hihető legyen. Ja, és hogy jóra használjuk!

Szentesi Éva

Forrás és további infók ITT.

Képek: Csiszér Ágota