A keresett kifejezés: "Szendrey Júlia"
Összesen: 23 db találatMiklya Luzsányi Mónika az elmúlt néhány évben négy, azaz négy darab nagy sikerű könyvet írt a reformkor híres és népszerű szereplőiről: Szendrey Júliáról és Petőfi Sándorról.
Esett a havas eső 1848. március 15-én, de sem az eső, sem a hideg nem tudta kioltani a forradalmi lángot a márciusi ifjak szívében. És a szerelmet sem. Mert bizony ezen a napon több szerelem is fellángolt vagy megpecsételődött.
Elszakíthatatlan (cérna)szálak kötnek össze bennünket, nőket az elődeinkkel és remélhetőleg az utódainkkal is. Csapó Ida kiállítása a Kesztyűgyárban ezt a cérnaszálat erősíti meg mindannyiunkban.
196 évvel ezelőtt, épp ezen a napon született Szendrey Júlia, a reformkor egyik leghíresebb, legfontosabb, egyben leghitelesebb (nő)alakja. A Petőfivel való szerelme és „özvegyi élete” a nagyközönséget ugyanúgy foglalkoztatja a mai napig, mint a kutatókat.
A női jogok fokmérőjeként mindig ott mozgott a háttérben, hogy mi engedélyezett az irodalomban a nők számára és mi nem.
Kiről pletykáltak a Nemzeti Múzeum előtt az emberek? Kibékült-e Jókai és Petőfi – egyáltalán, miért vesztek össze halálosan? Mit szégyelltek a márciusi ifjak a forradalommal kapcsolatban? Hogyan ünnepelte a város a forradalmat? – Miklya Luzsányi Mónika gyűjtötte össze március 15-e legszínesebb híreit.
A nagy történelmi események kapcsán ritkán esik szó nőkről. Így vagyunk 1848. március 15-ével is. Minden éveben megemlékezünk róla, ismerjük a nap fontosabb eseményeit, de hogy mi volt az egészben a nők szerepe, arról nem sok tudásunk van. Pedig nagyon is fontos volt a jelenlétük.
Koltó: a hely, ahol mézesheteit töltötte Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. De tényleg olyan csodálatos volt-e ez a nászút, mint amilyennek képzeljük? És vajon miért akart kiugrani az ablakon az ifjú feleség?
„Most már tudom, hogy hova menjek.” Ezek voltak Petőfi Zoltán utolsó szavai, aki egész rövidke életét avval töltötte, hogy megtalálja saját magát az apja dicsfényén túl.
Az aradi vértanúk özvegyeinek helyzete szinte kilátástalan volt, hiszen vagyontalanul, kettős mérce alatt kellett újrakezdeniük az életüket. A magyar közvélemény mint hősök özvegyeire nézett rájuk, a hatóság szemében azonban árulók, sőt, bűnözők hitvesei voltak.