A férfiak is profitálnak a nemek közti egyenlőségből – persze csak ha megvalósul végre
Ha egy jobb, egészségesebb, békésebb világban akarunk élni, nem szabad feladnunk a nemek közti egyenlőségért folytatott munkát.
A keresett kifejezés: "Mózes zsófi"
Összesen: 681 db találatHa egy jobb, egészségesebb, békésebb világban akarunk élni, nem szabad feladnunk a nemek közti egyenlőségért folytatott munkát.
Amikor a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa megérkezett Dóra otthonába, hogy elvégezze a frissen kötelezővé tett életvitel-vizsgálatot, ami a gyermekvédelemben dolgozókat és a nevelőszülőket érinti, elnézve a körülményeket, ahová Bence nyolc hónapos korában került, végül csak azt kérdezte: nem lesz-e nagy a váltás a kisfiúnak, ha majd haza kell őt gondozni?
Pesti Imre fideszes képviselő szerint nincs szükség az esemény utáni tabletta könnyebb hozzáférhetőségére, hiszen a problémára megoldást jelent az óvszer. A valóság ezzel szemben egy kicsit árnyaltabb.
Az utóbbi évek egyik legkevésbé meglepő statisztikája, hogy a nők elhagyják a vallási intézményeket, amelyek sokáig a férfiaknál alacsonyabb rendűként kezelték őket.
Családtagokkal szakítani még mindig tabunak számít, pedig kutatások szerint egyre gyakoribb jelenségről van szó.
Jelenleg 400 ezer gyerek él alkoholista szülővel, több mint 100 ezer gyerek nem jut a lakhelyén háziorvosi ellátáshoz, az állam mégsem tesz semmit.
A férfiak 16 százalékkal több szén-dioxid-kibocsátásért felelősek, mint a nők – pedig csak 2 százalékkal költenek többet. Mi ennek az oka?
Sallai Nóra és ötéves kisfia súlyos autóbalesetet szenvedett szeptember 27-én Alsónémediben. A közvélemény háborog, Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus és dr. Berlik Zoltán büntetőjogi ügyvéd azonban úgy gondolja: fontosabb lenne, ha inkább a tanulságra koncentrálnánk.
Sára kamaszkora óta nem volt kibékülve a nemi szervével, ezért intimplasztikát vett igénybe. Az eredmény azonban nem az lett, amire számított: kisajkait – a csikló körüli rész kivételével – teljesen eltávolították, az érzékelése azóta sem állt teljesen helyre. A nő a mai napig hibáztatja magát, pedig a megfelelő orvosi tájékoztatás is elmaradt.
Meghalt Sallai Nóra színésznő ötéves kisfia, aki anyjával együtt szenvedett súlyos autóbalesetet. Láttunk már jó néhány ehhez hasonló esetet, de mégsem eleget ahhoz, hogy tanuljunk belőle.