A keresett kifejezés: "nádudvari péter"
Összesen: 154 db találatA szomszédos háború nálunk is transzgenerációs traumák sebeit tépi fel – szüleink, nagyszüleink, dédszüleink tragédiáihoz kapcsolódó, felzaklató érzelmek törnek elő a tudatalattinkból – írja szerzőnk, Nádudvari Péter, aki az ehhez fűződő fájdalmas érzéseit osztja meg veletek:
Egy csodálatos nagymama emléke Nádudvari Péter tollából:
Három csodálatos évtizeden keresztül voltak egymás „játszótársai”. Mi lehetett a boldogságuk titka a zűrös showbizniszben? Erről írt Nádudvari Péter, Beatles-rajongó szerzőnk:
„Laborfalvi Róza levett a saját kebléről egy nemzeti színű kokárdát és Jókai szíve fölé tűzte, aztán a szeme közé nézett mélán, édesen, rejtelmesen. És Jókai e pillanatban érezte bizsergő ereiben, hogy ez a nézés az ő jutalma a végzettől a mai napért, és hogy ez a jutalom egy egész életre szól” – Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című regényében így írta le az emlékezetes találkozást, amelyből legenda született:
Állítólag a film gyártói egy rejtélyes hangüzenetet kaptak, amelyben arra kérték őket, ne folytassák a filmmel kapcsolatos munkálatokat, mert rossz dolgok fognak történni…
A férfi nem hitte, hogy valaha képes lesz babakocsiban tologatni a kisfiát. Aztán a felesége tanítványai építettek neki egy speciális szerkezetet, és…
„A kétgyermekes anya is ugyanúgy Chopint játszott (a Hárfa-etűdöt) abban a bombavert szobában, mint hetvennyolc éve Szpilman a varsói elhagyatott ház sötét étkezőjében.”
Nádudvari Péter sokszor ír olyan emberekről, akik képesek voltak átlépni a saját árnyékukat. Ezúttal egy futótársát mutatja be, aki a szorongás okozta elhízás és a féktelen bulizás okozta egészségi panaszok miatt egyszer csak kimondta: elég volt. És változtatott az életén.
„Ők is nemrég vettek házat, mint mi. Ők is belenyomták az összes tőkéjüket, ők is boldogok voltak, hogy a kis lakásból egy tágas térbe csöppentek. Nekik is volt egy dagi, furcsán nyávogó macskájuk, és vannak eleven viháncoló gyerekeik. Hétfő reggel volt, és egy vadidegen férfitól kellett zoknit kérnie. Egyszer csak bevillant egy értesítés a gépén. A szokásos reggeli munkahelyi megbeszélések programja volt, amely során mindenki megírta az aznapi terveit. Egyetlen üzenet várta egy Ukrajnában maradt kollégától: »A mai célkitűzés: valahogy venni egy kis kenyeret.«”
Gyógypedagógus szerzőnk cikkeiben általában olyan embereket mutat be, akik extra nehézségekkel küzdenek meg, mégis helytállnak. Nem véletlen, hogy ezek a történetek megtalálják, és ő fontosnak tartja megmutatni őket – ez kiderül a Proust-kérdőívből is, ahol most kivételesen ő van a fókuszban.