A férfi szabad, a nő szabados: még mindig megítélik, ha váltogatja a partnereit, és kísérletező az ágyban

–

Megszokhattuk sajnos: a nők vaginája és méhe közterület. Szexuális életünk pedig közügy. Ráadásul mindegy, hogy miként vélekedünk róla, velünk valahogy csak a baj van. Az a nő, aki nem szexel – vagy legalábbis ezt képzelik róla –, száraz kóró. (Ó, nyugalom, én is tudom, hogy ennél csúnyábban is mondják ezt, de nincs kedvem ismételgetni.) Aki pedig ismeri a testét, gyakran éli meg a gyönyört, pláne nem monogám kapcsolatban, esetleg többes szexben vesz részt, kurva. A „slut era”, azaz úgynevezett „ribanckorszak” pedig igazi skarlátbetű. Pedig már a terminológia is alapvetően hibás.

Kettős mérce a szexben

A közvélekedés szerint, ami egy férfinak dicsőség, az egy nőnek szégyen. No nem mintha a szexuális partnerek számának szükségszerűen köze lenne a szexuális tudatossághoz vagy a szexuális élet minőségéhez. De ha egy férfi skalpokat gyűjt, beszólogat, pikírt megjegyzéseket tesz, az tulajdonképpen normális. Ellenben ha egy lánynak, pláne nőnek vannak strigulák az ágya fejtámlájába vésve, mindenki minimum forgatja a szemét. Íme, néhány beszédes, ugyanakkor elrettenő példa egy hasonló témájú poszt kommentszekciójából szemezgetve:

„Ha egy nő túl sok férfival fekszik le, akkor egy idő után elveszti a kötődés képességét. Azért, mert a nők érzelmesebbek és általában nem fekszenek le valakivel, ha nincs érzelmi alapja.” 

„Eszem ágában sincs összejönni olyan nővel, akit előttem már sokan felpróbáltak. […] Hátulütője, hogy ha kevés pasija volt, akkor egy csomó mindent nem tud az ágyban. Fadarab nő. Ha pedig sok, akkor jó vele a szex, ismer egy csomó trükköt. Viszont az ilyen típusú, kicsapongó nőnél, […] mindig résen kell lenni. Nem barátnő-alapanyag.”

Egy kommentelő mindehhez az ideológiai hátteret is megosztja az olvasóival. Szerinte ugyanis „számít, hogy hányan kapták meg előttem a kedves úrhölgyet, mivel úgy gondolom, hogy egy ember szexuális múltja megmutatja, mennyire kapható könnyen”.

Egy másik hozzászóló pedig úgy van vele, hogy ő maga értékes, nem fekszik össze bárkivel, és a párjától is hasonló gondolkodásmódot vár el. „Nem szeretném leélni az életemet egy olyan emberrel, akibe előttem húsz ember törölte a lábát.” (A lábtörlés–ejakuláció párhuzamra kifejezetten szeretném felhívni a kedves olvasó figyelmét.)

Egy meglehetősen mérgező narratíva egyértelműen kirajzolódik a megszólalók szavaiból:

sajnos még mindig él az a hit, hogy ha egy nő szereti, pláne kezdeményezi a szexet, akkor bizonytalan, megerősítésre van szüksége, keresi önmagát, esetleg képtelen egészséges kapcsolódásokra, ezért a szex a szeretetnyelve.

Pedig a szexuális örömök szabad megélése általában teljesen egészséges működésmódot takar – írja a Verywellmind.com.

Ott van például az a lehetőség, hogy a kérdéses nő egészen egyszerűen élvezi a szexet, szereti a testét és örömmel, szabadon van együtt másokkal. (Tudom, tudom, skandallum.) Nem kizárt, hogy ennek a nőnek tapasztalatokra, élményekre van szüksége, hogy megismerje önmagát. Lehet, hogy egyetlen partner nem képes kielégíteni a szexuális étvágyát, igényeit vagy kíváncsiságát. Előfordulhat, hogy egy hosszú, monogám elköteleződés után egyszerűen csak élvezi, hogy azzal, ott és úgy bújik össze, ahogy, ahol és amikor neki jó. És igen, ez mind normális – már amennyiben nem egy maladaptív megküzdési mód részeként jelenik meg az illető életében a promiszkuitás.

A szexuális önazonosság önmagunkkal való meghasonuláshoz is vezethet

Az, hogy mit gondolunk a szexről, rengeteg dolog függvénye. Számít, hogy vallásos vagy világi nevelést kaptunk, hogy milyen szülői minta volt előttünk, hogy mikor és milyen élmények értek minket, hogy miről beszélgettek velünk és miről nem.

Az sem mindegy, mikor köteleztük el magunkat egy tartós kapcsolatban, milyen olvasmányélményeink vannak, támogatók-e a barátaink, ott van-e a csomagunkban egy traumatikus aktus, egy bántalmazó párkapcsolat, egy megszégyenítő beszélgetés vagy éppen sok-sok kamaszkori szorongás emléke. Enikő például fiatalon ment férjhez, a szüzességét is a férjével vesztette el.

„A házasságunk első néhány évében rendszeres volt a szex. A filmekben látható hatalmas orgazmusok, a lepedőszaggató őrületek az én életemben ugyan sosem voltak jelen, de a szex nem volt rossz, a férjem pedig láthatóan élvezte az együttléteket, szóval azt gondoltam, minden rendben van” – meséli a negyvenes nő.

A házasságuk tizenvalahány éve alatt azonban a szex egyre kevésbé jutott főszerephez. Jöttek a gyerekek, a munka, a Covid, a stressz… És a férjével elveszítették egymást. Először csak az intimitás hagyott alább, aztán már nem is beszélgettek. Végül elváltak, Enikő pedig ismerkedni kezdett.

„Biztosra vettem, hogy anyaként, negyvenesként a kutyának nem kellek majd, hiszen a testem már nem a régi, az arcom megfakult… – mondja. Ám gyorsan kiderült, hogy tévedett. – Az első szexuális élményem során semmi másra nem bírtam gondolni, csak arra, hogy ezért kár volt órákat tölteni a fürdőszobában.

A második partneremmel viszont olyan élményeket éltem meg, mint soha korábban. Rájöttem, hogy igenis képes vagyok az orgazmusra. Csak ez a házasságomban egyszerűen nem derült ki számomra.”

Enikő úgy érzi, túl sok időt vesztegetett el az életéből, de emiatt nem egykori férjét hibáztatja.

„Fogalmam sem volt arról, hogy mire vágyom, mit szeretek az ágyban. Csak mentem az árral és eszembe sem jutott megkérdőjelezni mindazt, ami történik velem – meséli. – Az ötödik partnerem viszont egy isten volt az ágyban. Úgy nyúlt hozzám, úgy figyelt rám és a testem jelzéseire, olyan gesztusokkal, mozdulatokkal élt, hogy órákon át szinte transzban voltam. Nagyon vigyázott rám és nagyon sokat adott nekem, mert általa rájöttem, hogy milyen szex az, amiben valójában jól vagyok jelen.”  

Enikőnek ugyanakkor nagy gondot jelentett szembenézni azzal, hogy partnerei számának növekedésével az önmagáról alkotott képe is egyre árnyaltabbá válik.

„Úgy nőttem fel, hogy egy rendes nőnek illik férjhez mennie. Ha nem is az első, de legkésőbb a harmadik-negyedik partneréhez, szigorúan szerelemből, gyerekáldás vágyával. Erre most itt állok gyerekestül, egyedül, és zavarba ejtően szabadon – mondja. – És miközben az a véleményem, hogy mindenki szeressen, szexeljen, kapcsolódjon azzal, akivel és ahogy akar, nehéz nekem feldolgozni, hogy a partnereim száma életem során most már örökre kétjegyű lesz.”  

Aki sokat szexel, arról megvan az emberek véleménye

Mindenki mást gondol arról, hogy mi az, ami sok, mi a kevés, mi izgalmas és mi számít unalmasnak. Nincs társadalmi konszenzus – és nem is feltétlenül kell hogy legyen. Bőven elég, ha a közös alapot az adja, hogy bármely szexuális interakció két vagy több felnőtt, cselekvőképes személy konszenzuális aktusa.

De miért stigmatizálja a társadalom a szexuálisan aktív, magabiztos nőt – vagy azt, akit annak gondol?

Jámbor Eszter újságíró, tabukommunikációs szakember, a Testsuli ismeretterjesztő oldal tartalomgyártója azt mondja, hogy a slutshaming (tükörfordításban: ribancszégyenítés) már régóta velünk van. Ha túl nagy hatalma lett egy királynőnek például, akkor rögtön a szájukra vették az emberek, és elképesztő történeteket írtak le róla, hogy hiteltelenítsék. És sajnos sokszor ezek a tévhitek a mai napig ott vannak a történelemkönyvekben, ugye, már tudjuk például, hogy Báthory Erzsébet nem fürdött szűz lányok vérében, pedig ezt terjesztették róla.

„Kezdő televíziós újságíróként gyakornoki pozícióm volt egy kereskedelmi csatornánál. Ezredik voltam a rangsorban, és egy nap az egyik riporter-kolléganőm a teljes csapat előtt hordott le egy vélt hibáért. Nem értettem, mi baja velem. Azon pedig végképp meglepődtem, hogy a monológ végén azt kiabálta: …amúgy meg hordjál melltartót!” Eszter ugyanis akkoriban sem hordott, és azóta sem visel melltartót. Mégpedig azért nem, mert úgy érezte, az extra ruhadarab viselése a kis kosárméret miatt teljesen felesleges. 

„Életemben először ott és akkor ébredtem rá, hogy ha nem hordok melltartót, azzal sokak szemében »ribancos« a viselkedésem és kvázi direkt mutogatom a melleimet.”

Eszter azt mondja, korábban sosem jutott eszébe, hogy a melltartó viselésének hiánya provokatív lépés lenne, és nem is volt ez célja. Ahogy a vélt vagy valós szexuális aktivitásuk miatt elítélt, megszégyenített vagy hátrányba került nők provokációként keretezett, valójában szimplán csak szexpozitív, nyitott életszemlélete sem femináci kiteljesedés.

„Előfordul, hogy a követőim levélben osztják meg velem a dilemmáikat. Ezekből az olvasói beszámolókból egyértelműen kirajzolódik, hogy a középkorú nők szexuális ébredése, különösen egy válás után rendkívül gyakori jelenség. Azaz a nők egy-egy trauma, veszteség után, saját maguk megismerése részeként felfedezik, kiteljesítik és megélik saját szexualitásukat. A szexuális egészség és tudatosság, az önismereti munka pedig hosszú távon mindenkinek jó” – mondja a szakember.

Jámbor Eszter úgy véli, hogy a szexualitáshoz való hozzáállás generációnként eltérő, és azok a bizonyos „mai fiatalok” újrakeretezik az emberi kapcsolatok és a szexuális kapcsolódások rendszerét. 

„Miközben egy negyvenes nő számára sok esetben a monogám kapcsolat tekinthető alapbeállításnak, addig a fiatalabb generáció egy része a részleges elköteleződésben, vagy a kötelezettségmentes kapcsolódásokban hisz – mondja a kommunikációs szakértő.

– A szexualitásra és a kapcsolatok rendszerére is folyamatosan változó egészre tekintenek, így a situationship, az etikus non monogámia és a hagyományosnak tekintett kizárólagosság egyaránt jelen vannak a társas kapcsolatokban.

Ez pedig teret ad kísérletezésre, önmegismerésre, felfedezésre, kalandozásra. De ettől még senki nem lesz »kurva«, sőt.”

Mindezek mellett Jámbor Eszter azt is hangsúlyozza, hogy a szexualitásról alkotott véleményünket, akár csak a politikai álláspontunkat, szemérmesen osztjuk meg másokkal. Mivel nem beszélünk róla, még nagyobb távolságok és elvi különbségek alakulnak ki.

„Meggyőződésem, hogy a társadalmi változások eléréséhez elengedhetetlen a komplex egészségügyi és szexuális edukáció. Hogy ne terjedjen tovább például az a olyan tévhit, hogy ha egy nő sok férfival lefekszik, akkor annyira kitágul, hogy »használhatatlan« lesz a vaginája – mondja a Testsuli alapítója. 

Sajnos még mindig ott tartunk, hogy az a nő, aki rövid szoknyát vesz fel, részegre issza magát, vagy nem tartogatja a szüzességét a nagy szerelmének, minimum kétes erkölcsű. Ha egy nőt a közösség „szexuálisan szabadosnak” ítél, az billog – miközben „szabadosság” nem létezik. Azt szimplán szabadságnak hívják, amihez mindenkinek joga van. Az a nő, aki élvezi a saját testét, a szenvedélyt, nem kurva. Egyszerűen csak szereti a szexet. 

Forrás: ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / nd3000

Z. Kocsis Blanka