Molnár Lamos Krisztina: Egy nővér furcsa húsvéti imádsága
Angliában élő ápolónő szerzőnk ezúttal arról mesél, milyen az idei húsvétja. És mi a legnagyobb kívánsága:
Angliában élő ápolónő szerzőnk ezúttal arról mesél, milyen az idei húsvétja. És mi a legnagyobb kívánsága:
„Ebben az országban, ebben a kórházban tanultam életemben a legtöbbet. Mint nővér és mint ember is. Voltak, akik azt mondták, amikor eljöttem Magyarországról, hogy úgysem fog sikerülni, hogy késő már. Hogy egy felnőtt fát már nem lehet átültetni, és hogy már túl vagyok azon az időszakon, amikor még lehetséges új ismereteket, új tudást, tapasztalatot felszívni, beépíteni… Az elmúlt hat év mégis megváltoztatta az életemet.”
„Nehezen lesz reggel, a sokadik reggel, amikor bénultan vánszorgok ki az intenzív osztályról. Szemben velem újabb család jön utolsó látogatásra. Még hallom, ahogy az idősebb asszony zokogni kezd, és az ágyra borulva könyörög a férjének, ne hagyja őt egyedül. Meddig lehet ezt még bírni? Meddig fogom tudni még csinálni így? Akarom-e tovább csinálni egyáltalán?” – Molnár Lamos Krisztina legújabb írása:
A kalandfilmek alapján úgy képzelhetjük, tele van a világ öklömnyi méretű gyémántdarabokkal. Pedig a valóságban mindeddig csak egy ekkora létezett. És nagyon izgalmas a története, el is mondjuk:
A tavaszihoz hasonlóan újra lezárták Angliát. A hír – még ha természetesen fel is fogja annak elkerülhetetlen szükségességét – mélyen megrendítette Pásztory Dóriékat, akik eddig is úgy érezték, tartalékaik és energiáik végére jutottak.
Homo pedes frigidi. A fázós lábú ember. (Jól van, nyugi, szabadfordítás…) És egy 120 éves találmány, amelynek az érintettek legszívesebben imába foglalnák a nevét. Például Emese is:
„Bármi történjék is, a jövő nyitva marad.” Újabb csodás életmese Angliában dolgozó ápolónő szerzőnktől:
Ha a róluk szóló könyvet elolvasod, utána már semmin sem csodálkozol…
Krisztát igazából nem kell bemutatni olvasóinknak, kórházi történetei a nővérpultból nagyon népszerűek a WMN felületén. De arra kértük, meséljen most egy kicsit a privát sorsáról, arról a négygyermekes, 23 évesen megözvegyült anyáról, aki azért kezdett (újra) írni, azt mondta egyszer, hogy levegőt kapjon.
„Rengeteg ember halt meg otthon, egyedül… A mentős kollégák rémtörténeteket meséltek május végén. És ha mindez még nem lett volna elég, jött a George Floyd-ügy. A társadalom a fizikai tehertétel után lelkileg is összeroppant.”