Meryl Streep: „Megdöbbent, hogy hatalomban lévő nőknek a tévében fedetlen karokkal kell megjelenniük”
Húsz év után visszatér Az ördög Pradát visel, ennek apropóján leült egy beszélgetésre Meryl Streep és Anna Wintour.
Húsz év után visszatér Az ördög Pradát visel, ennek apropóján leült egy beszélgetésre Meryl Streep és Anna Wintour.
45 évvel ezelőtt mutatták be Amerikában a Kramer kontra Kramer című filmet, ami óriási kritikai és kasszasiker lett, több mint 100 millió dolláros bevételt hozott. A bemutató idején épphogy harmincéves Meryl Streep elnyerte vele a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat… amit aztán véletlenül a vécében felejtett. Pedig megküzdött érte: Dustin Hoffman kegyetlen módon próbálta belőle a forgatáson kihozni a maximumot.
Hóbortos hollywoodi színészek, egy szeszélyes producer, és hangsúlyosabb Arconia. A Gyilkos a házban készítői emelték a lécet, és simán átugrották. Dián Dóri kritikája.
Abban BIZTOSAK VAGYUNK, hogy imádjátok a sorozatot, a kérdés, mennyire nézitek figyelmesen.
Elnézve az előzetest és az újonnan felbukkanó sztárokat, egy dolog biztos: a Gyilkos a házban harmadik évada méltán a nyár legjobban várt vígjátéksorozata!
„Ő volt a legjobb köztünk, sosem volt rossz. És nem tudom, hogy csak visszamenőleg látom-e így, de ma már úgy gondolom, tele volt fájdalommal. Azt hiszem, az élet terhe egyszerűen nagyobb súllyal ült Phil vállán, mint másokén” – mondta róla egy partnere, mi pedig megmutatjuk, mitől volt minden színész példaképe Philip Seymour Hoffman.
Amint túl vagytok a sokkon, hogy már 15 (!) éve került mozikba az első Mamma mia!-film, töltsétek ki az évfordulóra készült kvízünket:
Ő az a színésznő, akiről még Meryl Streep is csak szuperlatívuszokban beszél.
Bár ő azt mondja, a színészi feladatokat már egyre inkább csak azért vállalja, hogy utána rendezhessen, mi még sokáig szeretnénk a vásznon nézni, mert még sosem láttuk rossznak.
„Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást.” Egyetértesz azzal, aki ezeket a sorokat írta?