Az idejében diagnosztizált méhnyakrák túlélési rátája 25–80 százalék, mégis évről évre csökken a szűréseken való részvételi hajlandóság. Hogy mi ennek az oka? Többek között az, hogy sok nőnek rossz és megalázó tapasztalatai vannak az ellátással kapcsolatban.
Messziről, telefonon keresztül megvizsgálni, érzékelni, megérteni a másikat. Látás, tapintás, hallgatás nélkül felelős döntést hozni egy beteg ember sorsa felől. Herold Eszter háziorvosa négy évig csak telefonon volt hajlandó egyeztetni vele, a személyes vizsgálat lehetősége soha, egyetlenegyszer sem merült fel.
Csak egészség legyen! Csak kórházba ne kerüljön az ember. Csak magyar kórházba ne kerüljön az ember. Csak magyar gyerekkórházba ne…
A diák, páciens érzései ettől még teljesen természetesek, de könnyű visszaélni velük. Akkor is, ha a tekintélyszemély nem szexuális ragadozó.
„Miközben ezen morfondíroznék, áttolna a bagószagú, tetovált karú beteghordó a CT folyosójára, ahol más pórul jártakkal együtt várnám csendben a sorom, mint egy hibás alkatrész a futószalagon. Tehetetlen lennék.” – Olvassátok el egy fiatal doktornő szívszorító vallomását, mi érez, ha ő szorul orvosi segítségre.
„Szóval nem vagyok trendi, és talán nem nézek ki »tipikus« PCOS-s betegnek, ugyanakkor, kedves doktornő, el vagyok keseredve és félek is. Valamiért azt feltételeztem, hogy önnek, aki napi szinten foglalkozik ilyen párokkal, ezzel tisztában kellene lennie.”