De hisz én csak jót akarok neked! – Novella
Van, hogy valaki egészen rátelepszik egy másik ember életére. Van, hogy a másik ember ezt csak nagyon nehezen ismeri fel. Ha egyáltalán.
Van, hogy valaki egészen rátelepszik egy másik ember életére. Van, hogy a másik ember ezt csak nagyon nehezen ismeri fel. Ha egyáltalán.
A járvány alapjaiban átformálta a mindennapjainkat. Hogy nézzük az előnyös oldalát: jó kis lecke önismeretből valamennyiünknek. Régi szokásokat hagyunk el, és veszünk fel a helyükre újakat, amik segítenek átvészelni ezt a nehéz időszakot. Hogy mi mit csinálunk, elmeséljük a cikkben. Nektek mi vált be?
Ki hányat talált el?
A versekről sok-sok embernek csak a folytonos stressz jut eszébe, hogy megfejtse, mire gondolt a költő. Azaz: hogy a tanár/tanterv szerint mire gondolt a költő. De miért ne lehetne ez másként?
Kemény Gabriella Londonban sem hazudtolja meg önmagát: „Nem tapogatóztam, fejest ugrottam mindenbe, ami elém került, meg akartam ismerni ezt a fura, gyökereiről leválasztott entitást, aki itt lehetek. Kivettem a legelső szobát, amit láttam, bementem a két első kávézóba, ami megtetszett, hátha kell nekik social media manager.”
Már eleve az életnek ez a felnövés része úgy gáz gyerekszemmel, ahogy van, hát még, ha az ember lánya azzal is kénytelen szembesülni, hogy a felmenői – és így ő maga is – boszorkány egy olyan helyen, ahol nem látják szívesen…
„…a könyörgés, a sírás, a jelenet nem segít. […] A ki nem mondott kérés sokkal több. Csak persze a mögött a teljesen megfeszült lelkeddel és akaratoddal kell állani” – Polcz Alaine ma lenne 98 éves.
Na, kinek hogy sikerült a teszt?
„Ha valaki elolvassa ezt a könyvet, elsősorban önmagáról fogja azt érezni, hogy minden hibája, hülyesége és idegesítő vonása ellenére is szerethető. Sőt: megérdemli, hogy szeressék.”