Hogyan születik véletlenül irodalmi szöveg egy házastárs elvesztéséből? Mitől hat ránk egy történet? Vajon fel tudunk-e kelni nap mint nap úgy, hogy van miért nem haszontalannak lennünk? Mit kezdjünk a traumáinkkal? És a rendszerváltás be nem váltott ígéreteivel? Jaj, legszívesebben minden mondatát felírnánk receptre ennek a beszélgetésnek – Háy János író az Elviszlekben!
Vajon ki mondta ezt az idézetet, Judi Dench, Garas Dezső, John Malkovich vagy Kirk Douglas? „A fiatalok álmodják mindig az igazit, de az ágyukat az öregek vetik meg.”
A Popfilter évadzárója igazi jutalomjáték volt: sírós-nevetős történetek hazáról, szavakról, szülésről, írásról és egy különleges névről Szabó T. Annával, akit hallgatni minden percében arany.
Van, hogy valaki egészen rátelepszik egy másik ember életére. Van, hogy a másik ember ezt csak nagyon nehezen ismeri fel. Ha egyáltalán.
A járvány alapjaiban átformálta a mindennapjainkat. Hogy nézzük az előnyös oldalát: jó kis lecke önismeretből valamennyiünknek. Régi szokásokat hagyunk el, és veszünk fel a helyükre újakat, amik segítenek átvészelni ezt a nehéz időszakot. Hogy mi mit csinálunk, elmeséljük a cikkben. Nektek mi vált be?
Ki hányat talált el?
A versekről sok-sok embernek csak a folytonos stressz jut eszébe, hogy megfejtse, mire gondolt a költő. Azaz: hogy a tanár/tanterv szerint mire gondolt a költő. De miért ne lehetne ez másként?
Kemény Gabriella Londonban sem hazudtolja meg önmagát: „Nem tapogatóztam, fejest ugrottam mindenbe, ami elém került, meg akartam ismerni ezt a fura, gyökereiről leválasztott entitást, aki itt lehetek. Kivettem a legelső szobát, amit láttam, bementem a két első kávézóba, ami megtetszett, hátha kell nekik social media manager.”
Már eleve az életnek ez a felnövés része úgy gáz gyerekszemmel, ahogy van, hát még, ha az ember lánya azzal is kénytelen szembesülni, hogy a felmenői – és így ő maga is – boszorkány egy olyan helyen, ahol nem látják szívesen…