Címke: gyász

Az ünnepi asztal körül hat teríték, mégis öten foglalnak helyet. A hatodik csak jelképes, a mélytányérba egy apró kis gyertya kerül: itt ült régen mindig a mami, és ide „ültetik” az ünnepekkor is. Már tíz év eltelt, de az ő jelentősége változatlan. A család az asztal körül vígan anekdotázik, nevet, mesél – bár a hiány nem múlik el teljesen, ez az apró gesztus mindnyájukat megnyugtatja: a mamával való kapcsolat nem elmúlt, csak átalakult.

Te mit gyászolsz? – teszi fel a kérdést Eleanor Haley és Litsa Williams könyve, és még mielőtt ellapoznál, mondván, hogy hál’ istennek nem történt haláleset a környezetedben, jobb, ha mélyebben átgondolod a kérdést. A veszteség ugyanis legtöbbünk életében vissza-visszatérő szereplő, még ha a tárgya változik is: ugyanúgy elindíthatja a gyászfolyamatot a munkahelyváltás, mint egy szakítás, a meddőség vagy akár a költözés.

„Sírok, hogy sosem tanultam meg, te hogyan készíted a hókiflit, és most biztos elcsesztem, mert nem kell bele se víz, se só, de nem tudom kiszedni, már telesírtam a tálat.”

A társadalmunkban a nagyszülőség képe is erős vonalakkal van körberajzolva. Az elképzelt jövőkép sokak számára ebben csúcsosodik ki, így az unoka nélküli élet nem csupán szerep- és identitásvesztéssel járhat, hanem az élethez való kapcsolódást is átszínezheti.

Olvasónk tragikus hirtelenséggel veszítette el a nagynénjét. A fájdalmát fokozták a kórházban, a temetkezési irodában és a végrendeletet figyelmen kívül hagyó eljárás során tapasztaltak.

Hamarosan négy éve, hogy nincs köztünk az AWS zenekar frontembere, Siklósi Örs, szerettei, barátai, rajongói számára mégis „jelen idejű” maradt. Szeretetteljes, impulzív, bölcs karaktere ott van a színpadon, a kocsmákban, a nagy beszélgetésekben, és persze mindabban az emberi és kulturális hagyatékban, amit rajongók ezrei követtek itthon: ennek kicsi, de nagyon is fontos szeletei a korai versek, amiket most már mi is elolvashatunk.

Szenvedélybeteg, szerhasználó családban nevelkedni rengeteg veszteséggel jár, ami nyomot hagy a személyiségen. Mégis sokan csak akkor szembesülnek az elveszett gyerekkoruk fölött érzett eltemetett gyászukkal, amikor a szülő meghal. Egy hazai kutatás most az ő veszteségfeldolgozásukat, a szenvedélybeteg szülő elgyászolásának mintázatait vizsgálta.

Gyakran épp a gyász mutat rá arra, hogy az egykor agresszív szörnyeteg is valaha egy védtelen, bántalmazott gyerek volt. Ez azonban nem validálja a tetteit.

Porból porrá. És ezzel néha a legváratlanabb pillanatokban szembesülünk.

Huszonhét éve nincs olyan halottak napja, hogy ne sütne verőfényesen a nap. Míg a szeretteim sírjai fölött görnyedeznék, csendben beszélgetnék, mintha nem is az élőkhöz szólnék, hanem nekik súgnám a szavaimat. A nagy halom földön túlra üzenném, hogy hiányoznak.