„Azért szültem négyet, mert ez számomra semmi máshoz nem fogható öröm”
Egy gyerek nem gyerek, két gyerek fél gyerek, három gyerek egy gyerek – tartja a mondás. És akkor a négy gyerek?
Egy gyerek nem gyerek, két gyerek fél gyerek, három gyerek egy gyerek – tartja a mondás. És akkor a négy gyerek?
Még mindig nyomasztjuk egymást a megjegyzésekkel, a szurkálódással, a lapos pillantásokkal. Mikor jutunk el oda, hogy mindenkinek joga legyen úgy dönteni, ahogy neki jó? Ugyanis az a jó a családjának is.
A letiltott érzések a legveszélyesebbek, mert az érzés mindig jogos – csak a viselkedést kell kontrollálni.
„Nem hazudok, a legrosszabb pillanataimban még az is megfordult a fejemben, hogy feladom. Nem kellek én ide, úgyis pocsékul csinálok mindent. Egy senki vagyok. Ólmos súly volt a mellkasomon.”
A gyógyuláshoz mindenekelőtt szembe kell nézni azzal, hogy valakik, valamikor megszégyenítettek bennünket!
Sziporkáztatok ismét! Köszönjük.
Tényleg ilyen volna az internetes anyatársadalom? Nocsak!
Egy egyedülálló apa, aki segítség nélkül neveli súlyosan sérült kisfiát – és most iskolát gründol neki és sorstársainak.
Gyakran okoz konfliktust a mai szülők és nagyszülők között, hogy utóbbiak szerint régen jobb volt, mert nem a gyerekek irányították a szülők életét, „ti még három kaviccsal elvoltatok órákig, miközben én mindent megfőztem a hétre”. Tóth Flóra úgy véli, régen nemcsak a gyereknevelés, de a főzés és a kavicsok is mást jelentettek. A mostani problémákra mai reakció kell, nem nosztalgia. Szerinte az egyszerűbb gyermekkor-mozgalom pont ezekre kínál megoldást.
„Muszáj színekben gondolkodnunk, muszáj a szélsőségeken kívül az árnyalatokat is látnunk, különben úgy neveljük a gyerekeinket, mintha az egész élet egy háború lenne… aztán meg csodálkozunk, hogy tele vannak a gyerekpszichológusi rendelők szorongó és agresszív gyerekekkel?”