„A zsákba volt gyömöszölve a paplanom, hogy örüljek, amiért van” – Legfelkavaróbb ajándékaitok
Pizsamanadrág, hátha kórházba kerülsz. Mérleg, hogy fogyjál le. Ha letaglózó ajándékokról van szó, sokaknak van egy története. És neked?
Pizsamanadrág, hátha kórházba kerülsz. Mérleg, hogy fogyjál le. Ha letaglózó ajándékokról van szó, sokaknak van egy története. És neked?
Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy pillanat alatt a biztonságérzetünk egy rendelő ajtaján belül.
Pizsamanadrág, hátha kórházba kerülsz. Mérleg, hogy fogyjál le. Ha letaglózó ajándékokról van szó, sokaknak van egy története. És neked?
A közszereplő, aki akkor ad valamit másoknak, ha közben forog a kamera, valójában nem együttérez és javítani szeretne mások sorsán, hanem a saját dicsfényében akar fürödni, vagy (politikai, gazdasági) hasznot húzna a gesztusból. Ajándékot, adományt adni nagy felelősség.
Egy gyerek se lett boldogabb, magabiztosabb, felkészültebb az életre attól, ha megalázták vagy bántották. Nem a gyerekek lettek mimózábbak, hanem az erőszak és bántalmazás hatásairól tudunk többet. És ez jó. Akkor is, ha „a mi időnkben nem így volt”, és „mi is kaptunk, mégis rendes ember lett belőlünk” (tényleg?).
Letaglózó karácsonyi ajándékokról sokaknak van története. Volt, aki meg is osztotta velünk ezeket, hogy ne győzzünk borzadni:
Reméljük, idén senkivel nem történek kellemetlen incidensek!
Ez egy novella. Az élet írta. Meg persze Szabó Borbála, aki Enyedi Ildikónak ajánlotta a novelláját.
„Mikor elvettem, negyven kiló volt. Ki gondolná, igaz?”
„Mikor elvettem, negyven kiló volt. Ki gondolná, igaz?”