„Kellett ez a távolság, hogy rájöjjek, mi a lényeg” – Egy pedagógus fogadalma arról, mit kellene másképp csinálni
De jó lenne, ha minden tanár tudna írni – legalább magának – valami hasonlót!
De jó lenne, ha minden tanár tudna írni – legalább magának – valami hasonlót!
Az oktatásügy problémái egy fiatal pedagógus szemével.
Ha cukorbeteg a gyerek, sok helyen élből elutasítják. Hiába rendelkezik a törvény erről másképp.
„Jelenleg ott tartunk, hogy egy valódi felelősséget érző szülőben joggal merül fel a kérdés, vajon elengedheti-e a gyerekét iskolába? Biztos lehet-e benne, hogy ami reggel nyolc és délután négy között történik, az a gyerek érdekét szolgálja?”
Mi szükség a függvénytáblázatra és a mondatelemzésre? Miért nem tanítanak pluszban a gyakorlati életben is használható dolgokat?
Az iskola kiöli a kíváncsiságot, elveszi az egyéniséget, leszoktat a játékról, az önállóságról, egyengyerekeket akar látni, akikkel nincs semmi probléma. Ezt nem mi állítjuk, hanem maguk a gyerekek egy angliai felmérésben. A magyar gyerekeket hivatalosan meg sem kérdezik erről.
Bevallása szerint szinte mindent „a Telekinek" köszönhet olvasónk, aki mára szintén tanárként dolgozik. Az oktatásban zajló tiltakozás élére álló zuglói gimnázium volt diákjaként úgy érezte, nem bírja tovább magában tartani, amit gondol. Úgyhogy leírta és elküldte nekünk. Íme!
Nem csak a közoktatásra férne rá egy komolyabb átalakítás. Sajnos a gyerekvédelem is rettenetes helyzetben van. Óriási elvárások, komoly kötöttségek, pénzhiány, előítéletek és rossz szabályozás jellemezte az elmúlt tíz évet. És a tipikus hozzáállás: „ez nem a mi történetünk". Pedig dehogynem.
Folyamatosan csatlakoznak támogató szülők, tanárok, jelenlegi és volt diákok, iskolák és egyesületek a Miskolci Hermann Ottó Gimnázium tiltakozásához. A tantestület végső elkeseredettségében írt nyílt levelet a közoktatás helyzetéről. De vajon mekkora jelentősge van a NEM-nek? És mennyit ér?