A női princípiumot beteljesíteni – ilyen volt nőnek lenni az elmúlt tíz évben Magyarországon
Vajon eljutunk-e valaha oda, hogy azok mondják meg, hogy mi a nők _dolga_, akik kompetensek a kérdésben – például, a nők maguk?
Vajon eljutunk-e valaha oda, hogy azok mondják meg, hogy mi a nők _dolga_, akik kompetensek a kérdésben – például, a nők maguk?
Az utóbbi időben nem győztük szidni a mögöttünk hagyott éveket, és szinte alig vártuk, hogy jöjjön az új év, a tiszta lap, hátha most végre jobb lesz. Bár valóban történtek szörnyű dolgok 2024-ben, és sok tekintetben egyáltalán nem tűnik biztatónak, ahogy az emberiség és a bolygó dolgai állnak, mi mégis összeszedtünk olyan történéseket, amik okot adhatnak a reményre.
Amikor szóba kerül, hogy mit hozhat Donald Trump második elnöki ciklusa, egyre többször kerül elő a Project 2025, az amerikai szélsőjobboldal politikai elméleteinek tára. Egyes demokraták úgy tekintenek a tervre, mint ami segíthet Kamala Harrisnek legyőznie Trumpot novemberben – olyan hátborzongató vízió. De mi is ez pontosan? És mit jelenthet a nőjogok tekintetében?
Az iraki vallási vezetők évente több ezer be nem jegyzett házasságot kötnek, köztük gyerekházasságokat is, megsértve ezzel a hatályos törvényeket.
A nők hátránya nemcsak a tudományos területeken, de a munkaerőpiacon, sőt még családon belül is jelentős. Ennek okai egészen gyerekkorig és a társadalomban rögzült téves feltételezésekig vezethetők vissza.
Szabadság a mozgásban és az életben is – ezt jelenti a nők számára a sportcipő, aminek története nem csak a divat szempontjából izgalmas.
A szépségszalonok bezárásával az utolsó olyan terek egyike szűnt meg nemrég, ahol az afgán nők tálib kontroll nélkül találkozhattak egymással.
Leghíresebb szerepe, az X-aktákból ismert Dana Scully, a tudós nők popkulturális védőszentje lett. De Gillian Anderson nem csak a képernyőn az az inspiráló példakép, akinek hinni szeretnénk. És sokkal több, mint Dana Scully (pedig már ő sem semmi). Milanovich Domi írt róla születésnapi portrét.
„Az álmaid méretének meg kell haladnia a jelenlegi képességeidet” – írta 2013-as emlékirataiban Ellen Johnson Sirleaf. – „Ha az álmaid nem ijesztenek meg, akkor nem elég nagyok.”
Egy nő, aki a nőkért harcolt, a lehető legszabadabb szerelmet hirdette, és feltette a feminizmus legfontosabb kérdéseit. A válaszain pedig azóta is vitatkozik a világ. Ma 115 éve született Simone de Beauvoir.