Minden hatodik 60 év feletti ember tapasztal bántalmazást, a görög példa azonban megmutatja, hogy ha az áldozatok beszélni kezdenek, az intézmények pedig hajlandóak erre reagálni, akkor elindulhat a változás.
Nehéz hálából gondoskodni valakiről, ha ő maga nyújtja be a számlát azért, mert a világra hozott.
Hogyan veszíti el egy anya a gyerekét egy bántalmazó kapcsolat után? Látlelet arról, milyen az, amikor a rendszer nem védi meg az áldozatokat.
Felpofozni, leütni, szemétként kidobni – még mindig vannak idehaza, akik úgy ítélik meg: a nőverés bagatellizálásával el tudnak adni nekünk egy szelet pizzát vagy egy rántott csirkemellet.
„Addig nem nyugszanak, amíg tönkre nem tesznek valakit, hogy a hátukon felkapaszkodva hírnevet, pénzt szerezzenek maguknak.” Ismerős hozzáállás, ugye? Pedig lehetne másképp is:
Nem lehet eleget beszélni róla. Ha csak ezzel a nyolc ponttal tisztában lenne mindenki, jobban állnánk az áldozathibáztatást illetően.
Az örökös készenlét rendkívül fárasztó, a nők többsége mégis így kénytelen létezni a nyilvános terekben a korábbi negatív tapasztalatai, és legfőképp: a zaklatók miatt. Tóth Kinga író-költő vendégposztja.
„Hibáztunk” – mondja a rendőrség, és mi örülünk. Szinte tapsra nyitjuk a tenyerünket is, mintha valami igazán nagy teljesítményt kellene elismerni. Örülünk, mert nem ahhoz vagyunk szokva, hogy ezekben a körökben beismerik a hibát, így minden elénk vetett morzsát nagyra értékelünk. Mert ez is valami, a morzsa is valami.
Holtan találtak egy japán nőt egy V. kerületi lakásban, a rendőrség pedig sokáig kiállt amellett, hogy baleset történt. Csakhogy számos nyugtalanító körülmény volt, amit sokáig nem vettek figyelembe – hiába kérték erre őket sokan.
Túl szép, hogy igaz legyen? Igen! Egy semmiből jött nagy szerelem, ami pillanatok alatt oda is ment vissza.