A mindennapos rohanásban talán fel sem tűnik, ha kevesebbet beszélgetünk, de az ünnepek alatt, amikor több időt töltünk együtt, egyszer csak belénk hasíthat a kérdés: mióta telepedett közénk a csend? És egyáltalán mit üzen? Kínos hallgatást vagy békés együttlétet? Ennek járt utána pszichológusok segítségével Simon Eszter.
Talpalatnyi béke. Miért fontos, hogy legyen egy kis zöld a közelünkben?
A békéért küzdő írók, költők nem csak azok helyett mesélnek érzésekről, traumákról, fájdalmakról, akik nem tudják, tudták elmondani a magukét. Hanem emléket is állítanak, és örökül hagyják az útravalót: hogy a háború értelmetlen.
Anna Eszter utoljára a háború kitörése előtt írt arról, hogy igenis hisz a világbékében. Most, napra pontosan egy évvel később, elmondja, mi változott. Mert bizony megváltozott egy és más.
Mindennapi kenyerünk. Nélkül.
Anna Eszter hisz a világbékében, és a mai napon mindannyiunknak az a legjobb, ha vele együtt hiszünk benne – és teszünk is érte, a magunk eszközeivel. Hátha akkor egy lépéssel közelebb kerülünk a megvalósításához.
Kimondhatatlanul elegünk van, elég volt már minden háborúból. És ezt most dal(ok)ban mondjuk el.
Anna Eszter hisz a világbékében. Legyen ez, a világbéke világnapja, egy olyan alkalom, amikor mindannyian megengedjük magunknak, hogy vele együtt higgyünk tiszta szívvel ebben az utópiában. Hátha akkor egy lépéssel közelebb kerülünk a megvalósításához.
Ha tiltakozásnak fogod fel, talán nem tűnik olyan hosszúnak, sőt.
Íme, egy fantasztikus jógini, akinek legszívesebben minden gondolatát kispárnára hímeznénk, csak hogy el ne feledjük őket.