Visszatérni a helyre, ami annyi mindent adott. Az országba, aminek békétlensége és fájdalma bennünk is nyílt sebként sajog. Steiner Kristóf és Nimi közel két éve jártak utoljára Izraelben és Palesztinában. Most pedig félelemmel és fájdalommal vegyes várakozással hazatértek.
A mindennapos rohanásban talán fel sem tűnik, ha kevesebbet beszélgetünk, de az ünnepek alatt, amikor több időt töltünk együtt, egyszer csak belénk hasíthat a kérdés: mióta telepedett közénk a csend? És egyáltalán mit üzen? Kínos hallgatást vagy békés együttlétet? Ennek járt utána pszichológusok segítségével Simon Eszter.
Talpalatnyi béke. Miért fontos, hogy legyen egy kis zöld a közelünkben?
A békéért küzdő írók, költők nem csak azok helyett mesélnek érzésekről, traumákról, fájdalmakról, akik nem tudják, tudták elmondani a magukét. Hanem emléket is állítanak, és örökül hagyják az útravalót: hogy a háború értelmetlen.
Anna Eszter utoljára a háború kitörése előtt írt arról, hogy igenis hisz a világbékében. Most, napra pontosan egy évvel később, elmondja, mi változott. Mert bizony megváltozott egy és más.
Mindennapi kenyerünk. Nélkül.
Anna Eszter hisz a világbékében, és a mai napon mindannyiunknak az a legjobb, ha vele együtt hiszünk benne – és teszünk is érte, a magunk eszközeivel. Hátha akkor egy lépéssel közelebb kerülünk a megvalósításához.
Kimondhatatlanul elegünk van, elég volt már minden háborúból. És ezt most dal(ok)ban mondjuk el.
Anna Eszter hisz a világbékében. Legyen ez, a világbéke világnapja, egy olyan alkalom, amikor mindannyian megengedjük magunknak, hogy vele együtt higgyünk tiszta szívvel ebben az utópiában. Hátha akkor egy lépéssel közelebb kerülünk a megvalósításához.
Ha tiltakozásnak fogod fel, talán nem tűnik olyan hosszúnak, sőt.