7+1 szuper dolog Afrikából – amit a tévéhíradók nem mutatnak meg
Vendégszerzőnk nemrég tért haza Afrikából, és mutat hét olyan dolgot, amelyekről nem biztos, hogy tudtál.
Vendégszerzőnk nemrég tért haza Afrikából, és mutat hét olyan dolgot, amelyekről nem biztos, hogy tudtál.
„Sokan vagyunk. Főleg asszonyok. Mindenkit veszteség ért. Kit ilyen, kit olyan. Az egyik elveszítette a gyermekét, a másik a házát, más valaki egyszerre mindkettőt. Van, akinek egy szempillantás alatt omlott össze az élete.”
Ha eddig azt hitted, hogy szegény csigabigának ég a háza ideki, és úgy gondoltad, hogy a szerző egy lángokban álló csigaházat fest eléd a dalban, akkor elárulom neked, hogy a a csigának semmi baja. (Megfejtés: égbolt. ) Összeállítottuk a legviccesebb félreértéseinket és félrehallásainkat.
A köztünk élő klasszikus, aki teljesen kortárs: Jordán Tamás. Aki történetesen épp most vasárnap ünnepli a születésnapját.
Az elmúlt hetekben kaptunk tőletek néhány jogos kritikát, és ezekbe most szépen beleállunk.
Ne áruljátok el a Borcsának, de csak azért tartjuk itt a WMN-nél, hogy etessen bennünket... ha kíváncsiak vagytok rá, hogy miért szeretjük, amikor ő főz az irodában, akkor olvassátok el és nézzétek meg ezt a cikket.
Egy percig sem szeretnénk azt állítani, hogy egy átlagos szülő könnyű helyzetben lenne. Ám a hétköznapi nehézségek egészen más megvilágításba kerülnek, ha elolvasod, hogy néz ki ugyanez egy gyerekotthonban.
Az iskola kiöli a kíváncsiságot, elveszi az egyéniséget, leszoktat a játékról, az önállóságról, egyengyerekeket akar látni, akikkel nincs semmi probléma. Ezt nem mi állítjuk, hanem maguk a gyerekek egy angliai felmérésben. A magyar gyerekeket hivatalosan meg sem kérdezik erről.
Bemész, leveszed, kifizeted, hazaviszed, megeszed. És közben nem igazán gondolkodsz. Próbáld ki egy napra, milyen az élet a városfalakon túl! Megmondjuk, hogyan:
Ritkán jársz moziba a gyerekkel, mert nem tudod eldönteni, mennyire lesz durva a film? Ha mégis elmentek, akkor meg fogalmad sincs arról, mit kezdjetek a látottakkal? Mi megnéztük a Robinson Crousót premier előtt, és elmondjuk, miért érdemes nektek is látni.