Címke: trauma

Hogyan lehet egy ilyen anyát egyáltalán túlélni?

Ha valaki tavaly év elején azt mondta volna nekem, hogy másfél év múlva ennyi sebbel, fájdalommal, nehézséggel a hátunk mögött állunk majd itt, jobb esetben kiröhögtem volna, rosszabb esetben pedig beleroppanok a jóslatba.

A nevelőszülőséghez rengeteg sztereotípia kapcsolódik: a két legelterjedtebb a pénzről és a szeretetről szól. Előbbi miatt démonizálják, míg az utóbbiért túlmisztifikálják. A valóság azonban sok esetben az, hogy ebben az élethelyzetben nemcsak a családjából kiemelt gyerek szenvedhet kárt, hanem az őt befogadó nevelőszülő is. Van, hogy sok sebből vérző és sok sebet okozó történet ez.

Lehet szeretni valakit, akivel sosem találkoztál? Milyen útravalót kaphatsz attól, akit nem is ismersz? Hogyan kapcsolódunk össze generációról generációra a traumáinkban, de a szeretetünkben is? Radojka nagypapája túlélte a munkatábort, a vele történtekről azonban – sokakhoz hasonlóan – sosem beszélt. Ők ketten nem találkozhattak már, így most, harminchárom évvel a halála után Radojka próbálja megfejteni, mit hordoz magában a nagyapjából, és hogyan hatottak a családra a vele történt megpróbáltatások.

„Az apákkal gyakran bánnak úgy a szülőszobán, mintha szerencsétlen tartozékai lennének a szülésnek. Rosszabb esetben kanos spermadonorként kezelik őket, mintha számukra csak annyi lenne a lényeg, hogy anyuka vaginája kívánatos és élvezetes maradjon a szülés után is.” Ilyen élmény a férfiaknak a nők traumája a szülőszobán:

Egy nemi erőszak története, az esettől a hosszú éveken át tartó gyötrődésen át a felgyógyulásig. Így tehet tönkre egy embert egy ártatlanul induló délután.

„Megijeszt, hogy idén leszek harminc. Mert nem tudok nem arra gondolni, hogy mi van, ha éppen négy év múlva én is meghalok. És nemhogy gyerekem, de normális párkapcsolatom se lesz addig már. Nincs, jó ideje. Pedig szeretnék.”

Az életünk során sokszor tesszük fel magunknak a kérdést: mi a baj velünk? Ám dr. Máté Gábor Kanadában élő orvos, pszichoterapeuta szerint a valódi kérdés inkább az: mi történt velünk, aminek hatására traumatizálódtunk? És mit tehetünk azért, hogy ezt a traumát ne adjuk tovább a következő generációknak?

Edith Eva Eger magyar származású holokauszttúlélő írta A döntés című könyvében, hogy a haláltáborban döbbent rá, mennyit számít a figyelem fókusza: „Van döntési lehetőségünk: dönthetünk úgy, hogy arra figyelünk oda, amit elveszítettünk, vagy pedig arra, amink még megvan”. Hogyan kamatoztathatjuk ezt a tanítást a hétköznapokban? Erről írt Baló Sára.

Felkavaró vallomás egy fiatal nőtől, aki hiába szembesítette pokoli gyermekkorával azt, aki minden lehetséges módon cserben hagyta őt, csak újabb és újabb falakba ütközött. Vigyázat! Megrázó tartalom.