Nehogy már elfelejtsünk kézzel írni! – Óda a kézíráshoz
Te mennyit írsz kézzel? És hogy megy?
Te mennyit írsz kézzel? És hogy megy?
„Amikor megérkeztem a táborba, bevallom, egyfajta félelmet éreztem. Tulajdonképpen féltettem őket magamtól, mintha porcelánból lennének. Csak nehogy összetörjem őket – gondoltam. Nehogy egy óvatlan mozdulatot tegyek, olyat mondjak, úgy mondjam, hangosan, halkan, vagy úgy nézzek rá, félelemmel a szememben. Hiszen, ha a betegségről nem is beszélünk, egy pillantás is beszédes tud lenni.”
Mert az igazi történetek a szívben születnek.
Ti megosztjátok a gyerekeitek fotóját a Face-n?
„Sert. sült, pár. káp., hasáb” – Megvan?
„Azt a sok mosolyt és boldogságot, amit itt megéltél, vidd haza Magyarországra” – mondta Szűcs Péternek az egyik külföldi vendéglátója. És hogy még mi hangzott el a tegnapi estünkön? Íme, a beszámoló, rengeteg képpel:
„Egy nőnek minden téren mindig többet kell teljesítenie, hogy bizonyítson. Másfelől meg, ha bírod a kiképzést, és nem háromszor bizonyítasz, hanem tizenháromszor, akkor végül sokkal stabilabb a helyed.”
„Én vagyok az a lány, akit kézen fognak, és vasárnaponként templomba visznek. Pap prédikál a szószékről, pénzérme van a kezemben, forgatom, mikor dobhatom már a perselybe, nagyon unom, fészkelődöm, és nem is érdekel az egész. Aztán hazaérünk, bezáródik az ajtó, és...”
Semmi nem köthet már össze apáddal. Még a Facebook sem...
Emlékek, álmok, hazatérés...