Magyarország már csak B opció sok otthon élő barátunk számára
Milyen árat fizet, aki külföldre költözik? És van-e visszaút, ha úgy érzed, az országod hátat fordított neked?
Milyen árat fizet, aki külföldre költözik? És van-e visszaút, ha úgy érzed, az országod hátat fordított neked?
„Milyen hazának ringatom ezt a három csecsemőt?” – teszi fel a kérdést szerzőnk, aki a rendszerváltás környékén cseperedett fel, és akkoriban tele volt a szíve hittel és reménnyel.
Eltaszít. Átölel.
Amikor az ország egyik fele csomagolni készül, a másik meg ünnepelni, mintha nem bánná, hogy a másikat elüldözi, szeretnénk elmondani (DTK-tól Jocó bácsin és Szentesin át Nyáry Lucáig), nekünk mit jelent, hogy itt élünk, és miért tartunk ki mellette. Miért Magyarország a hazánk, bármi történjék is vele.
A napszemüveg pedig nem a nap miatt van rajtunk a temetőben…
Megint azok a fránya skatulyák…
Pár mondat után azonnal ott találod magad a Balaton utánozhatatlan hangulatában. Meg valahol még mélyebben, ott, szívtájékon.
Fiatal vendégszerzőnk nem a „sorosozásról”, és még csak nem is a menekültpolitikáról írt, hanem az emberségről.
Egy idős asszony visszaemlékezése arra az időre, amikor kényszerűségből hazát kellett váltania. És minden másra, ami azóta történt vele: „Bátor fiatal voltam, most meg egy elégedett kilencvenes vagyok." Igazi, élő, lüktető történelem.
Egyre több gyerek nő föl úgy, hogy nem csak egyetlen országban él. Mára olyan sokan vannak, hogy a társadalomkutatóktól külön nevet is kaptak; ők a „harmadik kultúrájú" gyerekek. Vajon milyen így felcseperedni, milyen felnőtt lesz belőlük? Mindez egyre több magyar családot érint...