Annyi fontos dolog van az életben, miért épp az iskolai érdemjegyekben mérjük a gyerekek teljesítményét?
Összpontosíthatnánk például az érdemjegyek helyett az intelligenciára.
Összpontosíthatnánk például az érdemjegyek helyett az intelligenciára.
„Hosszú éveken keresztül próbáltam másoknak bizonygatni, hogy érdemes vagyok a figyelmükre, egyúttal a szeretetükre. Reménykedtem, hogy ha mindent jól csinálok, akkor majd szeretni fognak. Valójában soha nem éreztem azt, hogy valakire támaszkodhatnék, hogy valaki meghallgatna, megértene és együtt érezne velem. A sors fintora, hogy ugyanígy bántam saját magammal is, és végül ez juttatott el a segítségkérésig.”
A maximalista, oroszlánjegyű bezzeggyerek, az iskolai versenyek ünnepelt sztárja egyetemre kerül, és ezzel párhuzamosan kénytelen megtanulni, hogyan engedje el a magával szemben támasztott túlzott elvárásokat.
Megszabadulni a kényszertől nem olyan könnyű – főképp szemben a családi árral.
Szerinted mi a jó módszer egy olyan kislánnyal, aki szó szerint orrvérzésig fejleszti, hajtja magát, tanul, igyekszik?
Hajtunk, stresszelünk, hiába fogadkozunk, akkor is meg akarunk felelni, ha másnak nem is, hát magunknak. Nem csoda, hogy jönnek a betegség tünetei. Gabi szembenéz, és feltesz néhány kellemetlen kérdést. Azaz: tényleg életmódot vált. Kívül-belül változik.
Teljesítménykényszer? Á, dehogy! És ha mégis, akkor hogyan ismerjük föl?