Idősödő nők, akik évtizedek óta ápolják otthon a szerettüket, de érzik, hogy az erejük véges. Mivel a megoldásokat keresve falakba ütköznek, összefognak, és beperlik az államot. Rubi Anna ma debütáló dokufilmje a gondozási válságon túl arról is szól, lehet-e még méltósággal élni – és meghalni – ebben az országban.
A szer egy feminista testhorror, valójában egy groteszk mese, amelyben ropognak a csontok, szivárog a genny, és naná, hogy sugárban ömlik a vér! Ám miközben a szemünk láttára, sokkoló módon deformálódik, majd esik szét darabjaira szövet, tudat, lélek és idő, nagyon is elgondolkodtató kérdéseket kapunk – bele a pofánkba. Milanovich Domi írása.
A Koppenhága-trilógia egyesek szerint olyan, mint egy dobozba zárt katasztrófa, mások szerint, mintha néznéd, ahogyan elég valami a tűzben. Ditlevsen a korszakhoz képest különös őszinteséggel beszél szexről, abortuszról, erőszakról, gyógyszerfüggésről, szinte provokatív higgadtsága, személyisége, irodalom iránti rajongása pedig teljesen lenyűgözte Milanovich Domit.
Rooney, akit generációja Salingerének is neveznek, annak ellenére furcsán túlhájpoltnak tűnik a nyilvánosságban, hogy visszavonultan él és alig ad interjút. Mi lehet a titka, miért szeretik ennyien?
A 20. században úgy tűnt, egyre okosabbá válunk, de az intelligencia növekedése pár évtizede megtorpant. Vissza fognak fejlődni a képességeink attól, hogy a gondolkodási folyamataink jelentős részét „kiszerveztük” a gépeknek?