Miközben nézem a Centrál Színházban a Játék a kastélyban című darabot, azon gondolkodom, vajon a megveszekedett cinizmus vagy a megbocsátó, derűlátó életbölcsesség szólt Molnár Ferencből, amikor megírta talán legnépszerűbb darabját.
Az oktatási rendszer semmit sem változott az elmúlt évtizedekben. Ezen nevetünk, emiatt rándul görcsbe a gyomrunk a film láttán. Humor+terror, ez a Fekete pont.
Vajon miért van az, hogy a taxiban, a fodrász székében, a masszőrnél, a körmösnél, a kozmetikusnál általában nem mernek szólni az emberek, hogy most inkább csöndben szeretnének lenni? Miközben a szolgáltatást végző emberek meg talán pont azért beszéltetik a vendéget, mert úgy gondolják, ez tőlük elvárt. Hogyan lehet feloldani ezt a kínos helyzetet?
Apró ajándékokkal jutalmazni magunkat egy-egy szívatós helyzet után a harmónia titka, vagy pusztán az önáltatást (és az önaltatást) szolgálja, hogy ne vegyük észre, megrekedtünk, nem olyan életet élünk, amilyet szeretnénk?
Nemrégiben írtunk arról a komoly dilemmáról, hogy levetesse-e a vendéggel a cipőt az ember az előszobában, vagy ez súlyos illetlenség. Az „ügy” nagy vihart kavart a kommentszekcióban, úgyhogy érkezik is a folytatás etikettügyben: mi várható el egy házigazdától, illetve egy vendégtől egy házibuliban/vacsorán/nagyobb összejövetelen.