Doffek Gábornak elege lett abból, hogy a társadalom sokszor milyen megalázóan egyenlőtlenül bánik a nőkkel, miközben elvárja, hogy „méltó” társak, anyák, családösszetartó erők legyenek. „A világ nem az erős hímek irányába tart.”
Szerzőnk sokunkhoz hasonlóan már épp eléggé belefásult a lassan egy éve tartó bezártságba. Épp ezért esik jól neki is elmerülni az ábrándozásban, amely reméli, reméljük, hamar valósággá válik. De milyen lesz a világ a COVID után? Lehet, hogy ilyen:
Doffek Gábor, aki a vendéglátóiparban dolgozik, novemberben még arról írt, érti a korlátozásokat, elfogadja őket, és ugrásra készen várja a lehetőségeket a többi szakmabelivel együtt. Mostanra viszont elfogyott minden: a türelem, a pénz, de még a remény a túlélésre is. És itt most nem a flancos éttermekről van szó, hanem azokról a vendéglőkről és büfékről, ahová mindannyian eljártunk a családdal, a barátokkal.
„Mert ti itt és az egész világon azt hiszitek, hogy meg tudom jegyezni a PIN-kódom meg a bankkártyám PIN-kódja mellett az azonosítómat meg a jelszavamat weboldalakhoz, alkalmazásokhoz, online felületekhez, valamint Attila sírjához is.” Doffek Gábor az ügyintézés és az adminisztráció labirintusában elveszve kiabál, hogy SEGÍTSÉG!
Hogy miért kell beszélnünk a kimondhatatlanról, az elviselhetetlenről? Doffek Gábor szerint azért, mert a gyászt mindannyiunknak tanulni kell, ezzel is erősítve magunkban az empátiát és a másik felé való érző szívű odafordulást.