„A 25 éves Doffek Gábor egyetlen hetétől valószínűleg kórházba kerülnék ma” – vallja szerzőnk, aki végtelen hálával gondol vissza arra az időszakra, amikor fesztiválokon és házibulikon, edzéseken és kémiadolgozatokon át kovácsolódtak össze a barátaival, létrehozva azt a véd- és dacszövetséget, ami nélkül ma üres lenne az élete.
Rendezvényszervezőként Doffek Gábornak alkalma nyílt többször is egészen közelről megfigyelni, milyen is volt az a bizonyos pólóválogatott, milyen Kemény Dénes és milyen volt Benedek Tibor. Úgyhogy arra figyelmeztet, hogy igenis álljunk meg néha most is, és később is, és hajtsunk fejet azok előtt, akik erejükkel és példamutatásukkal összekovácsolták – ha csak egy időre is – ezt az országot.
„A férfiaknak pontosan ugyanolyan kizárólagos joguk van a saját érzelmeikhez, mint ahogy a nőknek is kizárólagos joguk van a saját testükhöz.”
„Belehaltam volna, ha akár egy-két koncertet is ki kell hagynom, nemhogy egy évig otthon üljek.” Doffek Gábor pontosan emlékszik rá, milyen volt 17 évesnek lenni, milyen csodásan bizsergető ökörségeket csináltak két buli és az éjszakákon átívelő világmegváltás között. Úgyhogy a szíve vérzik a mostani tizenévesekért.
A fiúk is vágynak a romantikára, ők is izgulnak a lánykérés miatt, még ha kicsit másképp is vannak bekötve, mint a lányok, állítja Doffek Gábor, aki a lánykérés napja alkalmából elmeséli, hogyan néz ki mindez férfiszemmel.