„A boldogságot akkor kell fülön csípni, amikor lehet!” – Mit tanított az életről Romain Gary?
Romain Gary (másik ismert, írói álnevén: Émile Ajar) a legérzékenyebb, legérzékletesebb írók között van az általam olvasottak sorában. Temérdek tapasztalat és bölcsesség, amelyek mind különleges formában, egybefonódva sűrűsödnek eggyé a könyveiben, éppen ezért nehéz is kiválasztani a legfontosabbakat. Romain Gary tulajdonképpen egész életében az élettel harcolt, majd 1980-ban önkezével vetett véget neki, búcsúlevelében pedig azt írta, hogy ezzel a tettével végre tökéletesen ki tudta fejezni magát. Életútja gazdag, izgalmas, tele van tapasztalással, mégis szomorú, sokszor reménytelen, de valahol boldog is. A maga szomorúságában és reménytelenségében ragaszkodik az élethez, legalábbis én ezt olvasom ki a műveiből. Az író 107 évvel ezelőtt, ezen a napon született. Ebben a cikkben a négy legismertebb művéből válogattam útravaló gondolatokat, és fűztem hozzá a magaméit. Szentesi Éva írása.
–
„Ha egy ember igazán szabad akar lenni, annak az eszméivel is szabadon kell bánnia, nem lehet csak a puszta logika útján járni, még a puszta igazságén sem, minden gondolat, tett körül legyen egy kevés emberi mozgásszabadság. Talán felül kell emelkedni az eszméinken, a meggyőződésünkön is, ha szabad emberek akarunk maradni. Minél hajthatatlanabb egy gondolkodásmód, annál inkább börtönné válik; az élet tele van ellentmondásokkal, megalkuvással, időleges egyezkedésekkel, s a nagy elvek egyaránt alkalmasak arra, hogy beragyogják és felégessék a világot.”
És tényleg, mennyire könnyű börtönt ácsolni magunknak a saját igazunkhoz való ragaszkodásból, a hajthatatlan gondolkodásmódunkból, abból, hogy azt hisszük, csak nekünk lehet igazunk! Folyamatosan felülbírálni, majd ha kell, felülírni önmagunkat. Megkövetni azt, akik addig voltunk, és megtorpanni: „Hoppá, ezt gondoltam vagy hittem én a világról? Micsoda baromság!” Majd konstatálni: de hiszen ember vagyok, változom, fejlődöm, befolyásolnak (lehetőleg jó értelemben), tanulok, figyelek, és képes vagyok arra, hogy felülvizsgáljam önmagam.
„A férfiak sose akkor tesznek rosszat, mikor letolják a nadrágjukat… Ezt csak a polgári morál papolja. Mikor az igazi disznóságokat csinálják, felöltöznek. Egyenruhát vagy zsakettet öltenek fel. Csupasz seggel senki nem bűnözik.”
Kiegészíteném: de, az emberek képesek letolt nadrággal is rosszat cselekedni.
Nem csak a férfiak!
A nők is!
A virradat ígérete (1961)
„Azóta is azt gondolom, hogy ha azt akarja az ember, hogy érdek nélkül szeressék, mindig legyen egy kis süteménymorzsa a zsebében.”
Ez a mondat abban gondolkodtatott el, hogyan viszonyultak az emberek hozzám, amikor a világ számára egy senki voltam, és hogyan viszonyulnak azóta, amióta a világ számára valaki vagyok. (Persze a magam számára sem vagyok már ugyanaz az ember, mint régen, de ez nem feltétlenül áll szinkronban azzal, hogy a világ mit gondolt vagy gondol rólam.)
Ami a lényeg: amíg „senki” voltam, addig a legtöbben átnéztek rajtam. Amióta vagyok „valaki”, azóta feltűnt, hogy vannak olyan emberek, akik akkor, amikor még nem így volt, észre sem vettek, most meg a zsebemből eszegetnék a süteményes morzsákat.
De abból egy fenéket, na körülbelül annyit kapnak!
„Azt hittem, ott halok meg szégyenemben. Ez persze naiv képzelgés volt, mert ha az ember meg tudna halni szégyentől, már rég kihalt volna az emberiség.”
Előttem az élet (1975)
„Az öntudatlanságot három- vagy négyéves koromban hagytam abba, és néha hiányzik.”
Nem csak néha. Leginkább gyakran.
Milyen boldog is voltam!
„Olyan boldog voltam, hogy szerettem volna meghalni, mert a boldogságot akkor kell fülön csípni, amikor lehet!”
„Arany középút. Egyenlő távolság a leszarom és a beledöglök közt. Nem csukom magamra az ajtót, de nem is engedek be mindenkit. Nem hagyom, hogy a szívem megkérgesedjen, de nem is emésztem halálra magam. Nehéz megtalálni a középutat.”
Valakinek sikerült? Jelentkezzen! Talán ez az élet legnagyobb művészete. Néha úgy érzem, egészen közel járok hozzá. Ahhoz a nagyon messzéhez képest legalábbis már biztosan közelebb.
„Szerettem volna ott helyben megdögleni, de nem lehet megdögleni, valahányszor ok van rá, mert akkor az egész élet csak abból állna.”
„Nem vagyok hívő, de hát a nem hívésnek is vannak határai. Nem lehet határtalanul hitetlen az ember, tekintve, hogy mindennek megvan a határa.”
Akkor hiszek a legjobban Istenben, amikor rettenetesen haragszom rá.
És el kell hogy mondjam nektek, soha senkire nem voltam még annyira mérges, mint őrá.
Erről pedig mindenki gondoljon azt, amit akar.
Szentesi Éva
Kiemelt kép: Romain Gary – Forrás: Getty Images/Sophie Bassouls/Sygma/Sygma