1. Sok karakter jelentősen megváltozott az évadok során

Érthető, hogy a karakterek a sorozat során átestek kisebb-nagyobb „vérfrissítésen”, néhány változás azonban igencsak radikálisnak mondható. Például Mr. Snuffleupagus eredetileg szándékosan nagyon ijesztő volt. A szeme fehérje citromsárga színű volt, amitől igazán szörnyes kinézetett kapott, és csak később lett ez az aranyos, elefántra emlékeztető szőrmók.
Oscar the Grouch pedig a sorozat kezdete óta fontos szerepet tölt be, de az első évadban még narancssárga volt. Csak a második évadra kapta meg jellegzetes zöld bundáját a nagy, bozontos barna szemöldökkel.

2. Elmo kezdetben csak egy díszletbábu volt

A piros kis muppet hivatalosan először a 12. évadban jelenik meg, de már előtte is feltűnt egy-két epizódban egyfajta extraként. Kezdetben a karakter hangját többek között Richard Hunt adta, és durva, ősembert idéző hangokkal próbálta életre kelteni Elmót. Végül ezt a koncepciót dobták, jött Kevin Clash, és ő alkotta meg azt a mai Elmót, akit annyian szeretünk.

Bom Dia Hello GIF - Find & Share on GIPHY

3. A szezám név a „Szezám, tárulj!”-ból ered

A Sesame Workshop honlapja szerint a műsor egyik írója, Virginia Schone javasolta a „szezám” nevet. Azt mondta, hogy amikor Az ezeregy éjszaka meséiben olvasta ezt a szót, meglódult a fantáziája. A sorozatból ekkor már voltak leforgatott jelenetek, amik egy utcán játszódtak, így csak egymás mellé rakták a szezám és az utca szavakat. Jon Stone producer elmondása alapján a név az utolsó pillanatban született meg, és olyanok is szerepeltek a listán, mint „1–2–3 Avenue B” és „Fun Street”. Ezeket végül elutasították, és megszületett az ikonikus név: Szezám utca.

4. A muppetek és az emberek nem szerepelhettek volna közös jelenetekben

Nehéz elhinni, hogy a koncepció, ami meghatározta a Szezám utca stílusát, miszerint a bábok és az emberi szereplők közösen alakítják a történetet, sosem létezett. A gyerekpszichológusok kezdetben azt javasolták a sorozat alkotóinak, hogy a szörnyecskék és az emberek csak külön jelenetekben szerepeljenek, mert attól tartottak, hogy a bábuk és az emberek interakciója összezavarná a gyerekeket. Azonban a tesztelések során a készítők észrevették, hogy a muppetek nélküli jelenetek annyira nem szórakoztatták a kicsiket, így végül ezt a tanácsot figyelmen kívül hagyták.

Sesame Street Muppets GIF by Jason Mraz - Find & Share on GIPHY

5. Mississippi államban egyszer betiltották a show-t, mert túlságosan sokszínűnek találták a szereplőgárdát

Mississippi állami bizottsága 1970-ben megszavazta, hogy betiltsák a Szezám utcát az államban. Úgy gondolták, a közönség még nem áll készen a sokféle rasszt felsorakoztató szereplők befogadására. Azonban a bizottság végül visszakozott, miután a New York Times lehozta a sztorit, ami nagy felháborodást keltett országszerte.

Sesame Street Muppets GIF by HBO - Find & Share on GIPHY

6. Van egy AIDS-fertőzött muppet

A Szezám utcában 2002-ben jelent meg Kami, egy dél-afrikai szereplő, aki vérátömlesztés után kapta meg a betegséget, és az anyukája is AIDS-ben halt meg. Elég ellentmondásos karakter lett az övé, néhány szülő hangot is adott nemtetszésének, szerintük ez a téma nem gyerekeknek való. Kami azóta a sorozat számos nemzetközi verziójában szerepelt az AIDS kutatás promócióiban.

7. Sütiszörny öregebb, mint a Szezám utca

A sütiimádó kék szörnyecske nem a sorozatban kezdte tévés karrierjét. A show indulása előtt három évvel már feltűnt egy sütemény reklámjában. Akkor még nagy, hegyes fogai is voltak. Azonban amikor a Szezám utcában felbukkant, ezeket a fogakat elvesztette, ám a sütik iránti hódolata ekkor teljesedett ki igazán.

Destroy Sesame Street GIF by Rachael Ray Show - Find & Share on GIPHY

8. Sütiszörny nem lett Gyümiszörny!

2005-ben röppent fel az álhír, miszerint Cookie Monster dobta a sütiket, és gyümölcsre váltott. Ez annak volt köszönhető, hogy a kék szőrmók elkezdett foglalkozni az egészséges táplálkozással egy dalban. 2006-ban végül Sütiszörny elment Matt Lauer „Today” című műsorába, hogy helyére tegye a félreértéseket: továbbra is él-hal a sütikért, de néha, ha úgy tartja kedve, gyümölcsöt is eszik, mert azokat is szereti.

Dián Dóri

források:

ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Mike Pont/FilmMagic