–

„Ha költenél s van rá költség/ azt a verset heten költsék…”

Egy, ki márványból rak falut

Hogy a lényeggel kezdjem: Jordán Tamás elsősorban alkotó. A semmiből valamit teremtő igazodási pont, kultúracsináló közösségi guru. A Merlin Színházat (és közösségi helyet), a POSZT-ot (Pécsi Országos Színházi Találkozó), ami máig az egyik legfontosabb művészeti esemény, majd a szombathelyi Weöres Sándor Színházat ő hozta létre. Jó, nem egyedül, de a „találkozási helyek” megszállott híveként a lényegét tekintve mégis. A kilencvenes évek elején a pesti belvárosban, illetve a kétezres években Szombathelyen, gyakorlatilag nem volt még meg semmi abból, ami aztán meglett – az ő teremtő energiái nyomán. Szombathelynek nem egyszerűen színháza lett (a szó gyakorlati és építészeti értelmében), hanem Színháza: egy helye, amiről a város polgárai tudnak, amire büszkék, ahová elmennek, és amit magukénak éreznek, mint közösségi területet. Agóra – vagy majdnem az. Ugyanez volt tizenöt éven át a Merlin a főváros kulturális életében. Jordán a könyvben hosszan ír az inspirációról, saját fiatalsága meghatározó közösségi műhelyeiről, amiket (szellemükben) újra akart teremteni. Mondjuk ki (ő is kimondja): erre tette fel az életét. Mert azt akarja, hogy mi, emberek, találkozzunk, együtt legyünk, beszéljünk egymáshoz.

Egy, ki mikor szülték, aludt

Jordán, mint minden igazi művész, őszinte: akkor is, amikor a családi történetekről mesél. Sokszor anekdotázva, mulatságosan, de mindig fájdalmas őszinteséggel. Mert a művészi pályának és életnek megvoltak a maga áldozatai. Szőnyeg alá söpört drámákat piszkál elő (legalábbis részben) a könyv lapjain, számot vet a hibákkal, amiket elkövetett. Három házasság, elhagyások és elhallgatások – nem lelkizik sokat, de megpróbál szembenézni velük.

Egy, ki eget mér és bólint

Valójában nem eget, hanem földet: Jordán geodétaként kezdett dolgozni, miután elvégezte a Műszaki Egyetemet. Aztán a földről az ég felé emelte a tekintetét, és inkább úgy mérte fel a világot, ahogy József Attila a téli éjszakát: mint birtokát a tulajdonosa. Úgy lett színész, mintha valami egyszerű, természetes kanyart vett volna be a szépen haladó életúton. Mulatságos sztorikat mesél a teljes színészi alkalmatlanságáról, amikor fiatalon egy szót sem tudott érthetően elmondani. Mégis valahogy megragadta bírálóit a színpadi létezés intenzitásával: és ez már a művészet területe.

Egy, kit a szó nevén szólít

Befutott színészként az ország legjobb társulatában, a legendás kaposváriban játszott – csapatjátékosként. De nem erről mesél a legtöbbet. A színházi pályáról a fennmaradt dokumentumok, filmek, tévéfelvételek, lemezek úgyis elmondanak mindent. Jordánt saját könyvében is jobban foglalkoztatja, amit akkor hozott létre, amikor már nem csak színész volt, vagy nem elsősorban az: hogy mit jelentett a kádári időszakban, azután a rendszerváltás környékén, illetve mit jelent ma harcolni a kultúráért. Megalkudni, gazsulálni, rutinosan tarhálni, elfogadtatni, tényezővé lenni, könyörögni… A könyv ilyenformán persze Magyarországról is szól, nem is kicsit a történelmi korok tükrében. 

Egy, ki lelkét üti nyélbe

Őszintének kell lennie, ha már maga ír magáról, és Tamás az. A kudarcokat sem tagadja el. Talán – vélem én, egykori tanítványa – túlságosan is keveset ír arról, amit tanított és átadott. És többet arról, amivel küzdenie kellett. Például a Nemzeti Színház igazgatójaként, ami pályafutása legkevésbé egyértelműen megítélhető (kiemelkedően sikeresnek nem mondható) időszaka. Na, igen, mert a Nemzetit nem ő alkotta, úgy, ahogy szerette volna: ott adottak voltak a keretek és gyakran ütközött az idea a valósággal.

Egy, ki patkányt boncol élve

Soha, és ezt kurziválom is: soha nem fogom elfelejteni, amit Tamástól a színészmesterségről tanultam az alatt a rövid idő alatt. Nem a technikáról és a „fogásokról”, hanem az őszinteségről, bátorságról, gondolkodásról. A könyvben színészmesterségről kevés szó esik, de ami igen, az a legjobb része. Kis mesterkurzus. Hogy mi a különbség az illusztrálás és az átélés, versben gondolkodás (József Attila és J.T.!) és szavalás, állapot és az állapot eljátszása között. Okos, mesteri gondolatok: újra ott ültem a Merlin Színészképző egyetlen, ablaktalan termében, gondolatban.

Kettő vitéz és tudós négy

… meg még játékos, gondolkodó, bohém, esendő, vezető és vezér – mindegyik ő. A könyvből egy szívesen mesélő, kissé ugyan csapongó, de összegezni vágyó, sokarcú, okos ember képét kapjuk. Talán magányos is. (Nem mondja, én érzem.) De elsősorban őszinte, mert az őszinteség mindennek az alapja. Egy igaz, magyar, színész, gondolatban húzzuk alá mindegyiket.

A hetedik Te magad légy!

Jordán Tamás maga ez a könyv. De ezzel nem mondtam semmit. Tessék elmenni Szombathelyre (most épp oda), és megnézni, ami létrejött. És szurkolni, hogy legyenek még ötletei, ahogy folyamatosan vannak, túl a hetvenen is. Közösségről, együttlétről, kultúráról. Ránk fér.

Boldog születésnapot, kedves Tamás!

Somos Ákos

A könyvbemutató igen hangulatos felvétele ITT látható.

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Stekovics Gáspár