Keresés

Bizonytalanságintolerancia. Így nevezte el két kanadai pszichológus azt az érzést, amit mindenki jól ismer, aki valaha aggódott egy teszt, egy nagy beszélgetés, egy orvosi vizsgálat eredményétől. A bizonytalanság sokak szerint rosszabb, mint egy kedvezőtlen hír – az állandó készenlét pedig kéz a kézben jár a szorongással.

Egy elegáns étteremben foglalsz helyet szombat estére, itt ünneplitek a párod születésnapját. Telt ház van, jól látszik: a személyzet hosszú órák óta levegőt sem vett. A ti ételetek is késik, ráadásul a pincér arcáról is süt már a feszültség, csalódottan eszegetitek az amúgy ízletes ételt. Nem így képzelted el a nagy napot, ez tiszta sor. De vajon megáll itt a történet, vagy panaszt teszel az étteremnél?

Az ünnepi asztal körül hat teríték, mégis öten foglalnak helyet. A hatodik csak jelképes, a mélytányérba egy apró kis gyertya kerül: itt ült régen mindig a mami, és ide „ültetik” az ünnepekkor is. Már tíz év eltelt, de az ő jelentősége változatlan. A család az asztal körül vígan anekdotázik, nevet, mesél – bár a hiány nem múlik el teljesen, ez az apró gesztus mindnyájukat megnyugtatja: a mamával való kapcsolat nem elmúlt, csak átalakult.

Te mit gyászolsz? – teszi fel a kérdést Eleanor Haley és Litsa Williams könyve, és még mielőtt ellapoznál, mondván, hogy hál’ istennek nem történt haláleset a környezetedben, jobb, ha mélyebben átgondolod a kérdést. A veszteség ugyanis legtöbbünk életében vissza-visszatérő szereplő, még ha a tárgya változik is: ugyanúgy elindíthatja a gyászfolyamatot a munkahelyváltás, mint egy szakítás, a meddőség vagy akár a költözés.

Egyre több fiatal aggódik az őszülő haja vagy a ráncai miatt. Tényleg felgyorsult az öregedés, a társadalmi elvárások torzítják a testképet, vagy a tudatosság nőtt? És hova vezethet mindez? Pszichológust és plasztikai sebészt kérdezett Simon Eszter.