Csak így tovább, Ambika Mod! – a fanyar humor és az önirónia is lehet egy romantikus főhős sajátja

–

Az Egy nap sorozatadaptációja nagy felelősséggel járt mind a készítők, mind a színészek számára, hiszen egy kultikussá lett könyv adta az alapját, amelyből ráadásul már film is készült Anne Hathaway főszereplésével.

A történetet tényleg világszerte ismerik, de ahogy Nicole Taylor, az adaptáció vezető írója elmondta, a brit nők számára Emma különösen fontos helyet foglal el azon fiktív karakterek sorában, akikkel könnyedén tudnak azonosulni.

Bevallása szerint maga Ambika Mod is nagyon szerette a regényt, amelyet 13 évesen olvasott először, és aztán később felnőttként többször újra a kezébe került. Ennek ellenére nem rohant azonnal lelkesedve, amikor behívták a castingra. Hogy miért? A válasz összetett, és neki is időbe telt, míg megfogalmazta magának a valós okokat.

Ambika, ahogy arról az Elle hasábjain mesélt, abban az időszakban végzett az első komoly tévés munkájával: a BBC egy sorozatában fiatal medikust játszott, aki a szakmája mentális egészségére gyakorolt nehézségeivel küzd. A forgatás után fáradt volt és kicsit elveszett, így megfogalmazta magának: felesleges részt vennie az Egy nap castingján, hiszen lehetetlen, hogy bárki Emmát lássa benne. Később több interjúban is kitért rá: utólag belátja, tudat alatt az az üzenet munkált benne, amellyel egész életében találkozott.

„Az olyan emberek, akik úgy néznek ki, mint én, nem játszhatják a nőt, akibe a romantikus főszereplő beleszeret” – mondta ki később a kemény szavakat. Egy éjjel aztán mégis arra ébredt: kell neki ez a szerep. 11 órával később pedig – állítólag az aznap megtanult, odaillő akcentussal – elküldte a felvételt a One Day casting direktorának. És milyen jól tette!

Néha muszáj hátrébb lépni egyet

Még mindig parázs téma, hogy ki miképpen néz ki a képernyőn, miért pont úgy, melyik adaptációban ki játssza a főhőst, mit változtat a külsején, származásán a produkció vagy a rendező.

Nem vitatom, hogy az esetleges kritikák nem az elfogadás hiányával függenek össze: igazság szerint meg tudom érteni, amikor egy-egy könyv rajongója nem tud napirendre térni valamilyen jelentős módosítás felett, mert ragaszkodik az olvasottakhoz (nekem is vannak extra kedvenceim, és tudom, milyen nehéz „megbocsátani” egy-egy rendezői húzást). Miközben mégis azt gondolom: nem árt néha hátralépni egyet, és átgondolni, mi lehet most éppen az adott dolog célja.

Emma karaktere nem dél-ázsiai származású a könyvben, és miközben a történet szempontjából ez valójában például számomra – aki fehér bőrű, európai nőként elég sokat látom magamat reprezentálva a képernyőn – teljesen mindegy; de sok-sok ember szemszögéből, mint amilyen például egy színes bőrű brit fiatal lány, igenis nagy jelentőségű. Erről maga Ambika is sokat beszél: „Ez a sorozat a felnövésről szól, és arról, hogyan alakul egy barátság szerelemmé, nem egy színes bőrű nő élményeiről a 80–90-es évekből. Tetszett, hogy nincs jelentősége a származásnak, egyszerűen csak van. Ennek ellenére mi kitaláltuk magunknak Emma származási háttértörténetét, akkor is, ha ez nem jelenik meg a filmben” – fejtette ki Ambika.

Elmondása szerint ő sokáig talán azért sem merte kimondani gyerekként hangosan, hogy színésznő szeretne lenni, mert az általa nap mint nap nézett sorozatokban és filmekben egyszerűen nem látott magához hasonló nőt.

Jó lenne átérezni a kényelmes kanapén ülve, mennyire fontos dolgok ezek, és beleképzelni magunkat kicsit mások helyzetébe (akinek pedig nagyon nem megy, még mindig ott a 2011-es filmfeldolgozás. De azért előtte próbálja meg!)  

Amikor a dráma útja vígjátékkal és a stand-uppal van kikövezve

Félelmei ellenére Ambika végül a tökéletes Emmának bizonyult, hiszen az írók és a rendezők azonnal meglátták benne azt a fajta iróniát, humort, karcosságot és a mindezek mögött mégis ott rejlő sebezhetőséget, amit a karakter is magában hordoz. Ahogy a színésznő a Vouge India cikkében elmondta, nagyon örült annak, hogy Emma személye nem egy tipikus romkom főszereplő. Kifejezetten tetszett neki a tény, hogy nem törékeny és naiv, hanem határozott célokkal indul neki az életnek, és nem fél kimondani a saját igazságait, ezáltal pedig olykor kicsit keményebb a kelleténél. Talán nem is véletlen, hogy ennyire egyértelműen megtalálta a szerep: hiszen jól összecsengett azokkal a műfajokkal, amelyekben korábban szerepelt.

Ambika Mod ugyanis egyetemi évei alatt csatlakozott egy vígjátékokat játszó csapathoz, majd a stand-up és az improvizáció világa felé fordult.

Hosszú éveken át végzett napi nyolcórás irodai munkát, miközben esténként fellépett, valamint dolgozott az anyagokon, amelyeket előadott.

Végül egy kétfős komédiaest hozta el számára a sikert, és ennek alapján hívták be a BBC This is Going To Hurt című sorozatába, ahol a már említett fiatal orvost játszotta el. Amikor arról kérdezik, nem meglepő-e számára, hogy a vígjáték műfaj után a nagy filmes munkáiban inkább drámai szerepeket kap, határozottan nemmel felel: „A vígjáték nagyon fontos és nehéz műfaj… Úgy gondolom, hogy ezeket a drámai szerepeket éppen a komikus hátterem miatt kaptam meg, mert talán ez is egy sajátos készség, aminek mások nem feltétlenül voltak a birtokában… Nagyon szeretnék vígjátékban játszani, miközben megrémít a gondolat, mert szerintem a komédiaszereplők a világ legjobb színészei” – foglalja össze.

Emma szerepe megtanította kiállni magáért

Az Egy nap az első nagy projekt és igazi főszerep volt az életében, de bevallása szerint nagyon sokat segített neki, hogy szereplőtársa, A Fehér Lótuszból ismert Leo Woodall, ugyanazt élte át, amit ő. Ahogy Josh Smith Reign című podcastjában elmondta: hatalmas volt a nyomás nemcsak a produkció komolysága, de az adaptáció alapjául szolgáló könyv miatt is. Szerencsére ők képesek voltak támogatni egymást a kezdeti útkeresésben.

„Leo volt a második Dexter, akivel az olvasópróbán találkoztam, és vele azonnal könnyűnek és játékosnak éltem meg a munkát… Én voltam, aki több jelenetből úgy jöttem ki, hogy borzasztó színész vagyok, utálom magam, de ilyenkor mindig mellettem állt” – mesélt arról, hogy még a forgatás közben is mennyi kétséggel küszködött saját maga és a szerep kapcsán.

Miközben, ahogy mondja, Emma karaktere és a lehetőség, hogy eljátszhatta őt, több szempontból megtanította kiállni magáért. Rájött, nem szabad foglalkoznia azzal a nyomással, amit a filmipar tesz a színészekre, hogy kizárólag ilyen vagy olyan típusú szerepekre számíthatnak.

„Bár nagyon hálás vagyok a lehetőségekért, amiket kapok, megtanulok kiállni azért, amiről úgy gondolom, hogy megérdemlem, és amit már bebizonyítottam saját magammal kapcsolatban” – foglalta össze a Guardiannek adott interjújában.

Az Egy napot pedig azért szerette különösen, mert nem tipikus szerelmi történet:

„Teljesen át tudtam érezni Emma útját, ahogy íróvá akar válni, de nagyon távoli a cél. 18 éves korom óta stand-upoltam és hasonlóan csalódott és illúzióvesztett voltam, amikor hosszú ideig nem történt semmi. Az Egy nap nemcsak két ember szerelméről mesél, de arról is, milyen elképesztően kiábrándító tud lenni a felnőtté válás” – idézte fel az említett podcastban, amelyben élete depresszív időszakáról sem félt beszélni.

A vidámság mögött mindig ott mozog valami más is

Ambika Mod kapcsán nemcsak a származás kérdése, de a külsőségek egy másik síkja is kikerülhetetlen téma: szintén a Guardiannek mesélt arról, hogy mindig is ellentmondásos kapcsolata volt a külsejével, mert – ahogy ő fogalmazott – finoman szólva sem a szépség mércéjeként tartották számon.

Sok kommenttel találkoztam egyébként én is az Egy nap megjelenése után, amelyek kifejezetten kifogásolták a klasszikus vagy lágy szépség hiányát Emma karaktere kapcsán.

Nem tagadom, én is megjegyeztem magamban az első pillanatban, mennyire nem tipikus, megszokott főszereplőarc Ambikáé (és ez nem a szépség ellentéte!), de elképesztően jó élmény volt megtapasztalni, hogy néhány jelenet leforgása alatt, mennyire magától értetődően és klasszikusan szépnek láttam. Egyszerűen attól, amilyen ez a lány! Olyan jó ezzel minél többet és többet találkozni a képernyőn.

Érheti kritika a Netflixet sok mindenért, de abban biztosan követendő példa, ahogy beemeli a mainstreambe azokat a nőket, akik nemcsak alapvetően különböznek a filmipar nagy előírásaitól, de mernek is eltérni tőle, miközben saját jogukon vannak jelen: mert üdítően vagányak, szórakoztatók, őszinték és önazonosak, mint Ambika Mod vagy Nicola Coughlan.

Hol voltak ők idáig a filmvászonról? Miért csak elvétve láthattunk főszerepben hozzájuk hasonló színésznőket az elmúlt évtizedekben? Hahó!

Az Egy nap sikere után kíváncsian várom, mi lesz Ambika következő projektje; bevallása szerint nemcsak szívesen játszana komédiában, de íróként is kipróbálná magát, akár tévésorozatokban is. A 28 éves nő már eddig is hosszú utat tett meg, de továbbra is nagy alázattal áll a szakmájához, és szivacsként igyekszik magába szívni mindent, amit csak a tapasztalt kollégáitól tanulhat.

A tehetségének titka talán éppen az a kettőség, amely az igazán nagy komikusok sajátja: a folyamatos önirónia és megfoghatatlan szomorúság, ami valahogy mindig ott mozog a vidám sorok mögött.

Bár elmondása szerint továbbra is introvertált, azért a szakmája velejárójaként olykor kénytelen hírt adni magáról: így két-három havonta megörvendezteti rajongóit egy Insta-poszttal, vagy épp olyan „bulvárrészleteket” is megoszt magáról egy show-műsorban, mint hogy gyerekkora óta nyitott szemmel alszik. Persze ezeket is mind a maga humoros, önmagát szeretettel és elfogadással karikírozó, végtelenül önazonos és szórakoztatóan karcos hangján teszi. Amiért olyan könnyű volt megkedvelni. Csak így tovább, Ambika Mod!

Kiemelt kép: Netflix

Széles-Horváth Anna