„Nyár. Kert. Csönd. Dél. Ég. Föld. Fák. Szél” – kertnosztalgia

–

A kert: az élet és az étel

Hatalmas volt a kertünk. Gyerekként legalábbis óriásinak tűnt: nemrégiben sétálgattam ott a gyerekeimmel, és láttam, hogy talán mégsem olyan óriási. Nekem menedék volt, és persze igazi kincsestára a finomságoknak.

Nyaranta szinte csak gyümölcsöt és zöldséget ettem. Kihúztam egy répát a földből, tessék-lássék lesöpörtem róla a földet, és azonmód elropogtattam.

Ha anyukám kiküldött a kertbe, hogy szedjek borsót a leveshez, nem sok maradt belőle, mert képtelen voltam ellenállni a csodálatos zöld varázsbogyóknak. A cseresznyéből és a meggyből sem maradt túl sok a befőzésre.

A kiskutyámmal, Csöpikével, rengeteget bóklásztunk a kertben, hűségesen baktatott mellettem, még a piszkét és a sóskát is megette a kezemből, mindenen osztoztunk. A szőlőt szerette a legjobban.

Volt még alma, paradicsom, paprika, hagyma, fokhagyma, zeller, karalábé, csak épp a szilva és a körte hiányzott. Ezek voltak az igazi kedvenceim. Nemegyszer előfordult, hogy a szomszéd házak előtt álló szilvafát megdézsmáltam (félig még zölden, mert úgy a legfinomabb!). Körtefa sajnos nemigen volt az utcán, de annyira imádtam, hogy nem átallottam besurranni egy-egy kertbe, és leszakítottam egy-egy lédús körtét.

A kert: munka

Persze nemcsak a kert áldásaiból részesültem, hanem a munkából is kivettem a részem. Mert a kert csak akkor terem, ha az ember segít neki ebben.

Megtanították a szüleim a munkát, de a pihenést sajnos nem.

Soha nem üldögéltünk a kertben a cseresznyefa árnya alatt, nem voltak kerti bútoraink. A hetvenes évek vidéki Magyarországán ez akkoriban nem volt szokás. Pár kertben mégis láttam hintaágyat ringatózni: hihetetlenül vágytam rá, hogy nekünk is legyen.

A kert: a jelen

Nemrégiben egy harmincas párhoz hívtak vendégségbe, pici gyerekük van, olyan, aki még békésen elüldögél az ember karjában. Ebéd után kimentünk a kertbe, és tudjátok, mit láttam? Egy hintaágyat, amire annyira vágytam gyerekként. Persze nem azt a „fapadosat”, hanem egy sokkal-sokkal komfortosabb változatot.

Letelepedtünk a hintaágyra, karomban a babával, elképesztően kényelmes volt, egy kicsit hintáztunk, ő pedig hamarosan elszundított az ölemben.

Annyi bizonyos, hogy ez az egyik legédesebb emlékem erről a tavaszról és arról a kertről.

Úgy tűnik, a fiatalabb generáció már tisztában van azzal, hogy a kert nemcsak a munka terepe, hanem a pihenésé is.

A kert: költészet

„[…] Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből. […]”

Pilinszky János: Apokrif (részlet)

Egyre többször fordul elő, hogy a gyerekkori kertünk úgy jelenik meg előttem, mint a béke szigete. Elképzelem, hogy kiülök a cseresznyefa alá, és például Pilinszky János vagy Szabó Lőrinc verseit olvasgatom hosszan, elidőzve, kényelemben és nyugalomban.

Szabó Lőrinc: Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

A kert: vágy

Majdnem negyven éve élek Budapesten, méghozzá a belváros közepén, ahol sajnos elég kevés fa van. Rettenetesen hiányzik a természettel való találkozás, de hetente kétszer, ha törik, ha szakad, mindenképpen átsétálok a Városmajoron. A WMN szerkesztősége tényleg egyetlen sarokra van a hatalmas parktól, és az értekezletek után soha nem hagyom ki a sétát a fák között. Néha még egy-egy padra is leülök csak úgy, elmélázom, figyelem a fényeket, az embereket, a kutyákat, és utána tényleg feltöltődve érek haza.

Lassan kirepülnek a gyerekeim: a háromból már csak a legkisebb fiatalkorú, de ő se sokáig, ez az utolsó ilyen évünk.

Azt tervezem, hogy ha már nem köt a nagyvároshoz a munkám, és a gyerekeim is önállóan élik az életüket, visszatérek a gyökereimhez, és lesz egy saját kertem.

A kert: a múltam és a jövőm

Az én kertemben lehet, hogy nem fér majd el annyi minden, mint a gyerekkoriban, de egy árnyas lugas mindenképp lesz benne, meg egy kis sütögető is. Kiterjesztem a komfortot a kertemre is, bepótolom, ami a gyerekkoromból kimaradt. 

És körülöttem gyönyörű virágtartókban még szebb virágok, egy kanapé, fotelek, asztalka…

Arra vágyom, hogy ne csak mindig a külső, hanem a „belső kertemet” is művelhessem végre… ami csak akkor sikerülhet, ha tényleg pihenek a kertemben.

Vessetek meg, de még egy pihenőágyat is el tudok képzelni magamnak, ahol munka után nyugodtan olvasgathatok, hisz most már pontosan tudom: megérdemlem a pihenést, és csak akkor tudom teljesíteni azt a rengeteg feladatot, ami mindig megtalál, ha adok magamnak időt, és megteremtem otthon a saját, külön bejáratú békém szigetét.

Kiemelt kép: Fortepan / Umann Kornél

Both Gabi