„Nem az számít, hogy ő miért tette, hanem az, hogy te miért viselted el!” – állítja szerzőnk, aki gyerekként megtapasztalta a családon belüli abúzust, majd felnőtt nőként ugyanabban a helyzetben találta magát, mint egykor édesanyja.
Megrázó vallomás egy fiatal nőtől, aki hiába próbálta, nem tudta megmenteni az édesapját. „Nem az alkohol vitte el, hanem az a temérdek kibeszéletlen fájdalom, amit nem tudott másként elviselni.”
Vajon milyen tevékenységre vonatkozik a címben rejlő kiábrándulás?
Neked is van hasonló horrorsztorid?
„Én tényleg nagyon szerettem volna az az inspiráló, erős, sikeres lány lenni, akinek mások akartak látni engem!” – Amikor tinédzserként egyszerre gyászolsz és kerülsz reflektorfénybe, próbálsz felnőni, és a kérdéseidre válaszokat találni, közben verset, könyvet, szöveget írsz, és a hangulatod ellentétes végletek közt táncol…
Most már tényleg mindent bevallottunk egymásnak. Vagy nem?
Bárcsak minden válás így végződne…
„Kicsit bajban vagyunk a számokkal, hogy mikortól datáljuk magunkat. Szoktunk is viccelni azzal, hogy én egy évvel régebb óta vagyok veled. Néha megkérdezem, mi változott abban az egy hétben, de nem tudsz rá válaszolni. Fene tudja.”
A gyógyulás csak akkor kezdődhet el, ha először megszületik az igény a változtatásra. A cél azonban még nagyon messze van, és mindenkinek más hozhatja el a megváltást.
„Már csak cirka tíz év, és végre elmondhatom magamról, hogy egy ugyanennyire boldog, büszke, bizonytalan, de immár kipihent apa vagyok.”